Szeretet: a tanítványság útja

Néhány évvel ezelőtt az egyik főiskolai mentorom felvette velem a kapcsolatot, miután hosszú ideig nem is hallottunk egymásról. Egyetemistaként nagyon közel álltunk egymáshoz, de aztán az élet közbeszólt. Elköltöztem, férjhez mentem, családot alapítottam, majd mivel közel egy évtizedig másik államban éltem – a karácsonyi üdvözlőlapokon és alkalmankénti email váltáson kívül – nem tartottuk egymással a kapcsolatot. Néhány évenként megbeszéltük életünk nagy történéseit és ilyenkor mindig úgy éreztem, elmerülök a bölcsességében.

Egy nap, az egyik ilyen beszélgetésünk után, emailt kaptam tőle, amiben ezek az életet adó szavak álltak: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.” A szememet elöntötték a könnyek, majd végigcsorogtak az arcomon, mert ezek a szavak magukban hordozták mentorom szeretetét és életet leheltek belém.

Iránymutatására, tanítására és mind időbeli, mint anyagi áldozatára úgy tekintett egykori tanárom, mint a szeretetteljes befektetésre az életembe. Az Úr iránt és irántam érzett szeretete miatt ennyi év elteltével is az Úrral járok (bár tökéletlenül) és arra vágyom, hogy az életemet az igazság szerint éljem.

Szeretem, Jézus szavait a Nagy Parancsolatban, hogy menjünk el az egész világra és tegyünk tanítványokká másokat: „Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek!” (Máté 28:19-20).

János harmadik levelének negyedik verse rámutat a szépségre, ami a nagy parancsolatnak való engedelmesség következtében vár minket: „Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.” Micsoda boldogság tudni, hogy a királyságért folytatott munkád jó gyümölcsöt terem! Mély megelégedést ad, ha a ma elvégzett munka és a szeretet, amit megosztunk másokkal, egy nap gyökeret ereszt és hűséggé, igazsággá növekszik.

Hát nem ez a tanítványság útja?

Megismerni Isten szeretetének gazdagságát, tanulni róla és látni „akcióban”, már életünk hajnalán, majd engedni, hogy az életünket valami csodálatossá formálja – aztán egy nap azzá válni, aki megfogja egy hitben fiatalabb társának a kezét és segíti őt eligazodni az élet örömeinek és nehézségeinek tengerében?

Jézus tanítványaiként nekünk is tanítókká kell válnunk – ez egy áldott, életadó elhívás, érdemes arra, hogy teljesen neki szenteljük a figyelmünket.

Évekkel később újra gyakorlom a kapcsolatot, amit egykor a mentorommal folytattam. Egy csésze kávé és nyitott Biblia felett találkozom gyülekezetünk főiskolás lányaival. Beszélgetünk az életről, a bűnről, kapcsolatokról, karrierdöntésekről – mindenféléről! Időnként specifikusan az Írásról elmélkedünk, máskor pedig megosztjuk egymással életünk történéseit. Gyakran úgy jövök el ezekről az alkalmakról, hogy így imádkozom: „Atyám, tartsd őt közel magadhoz! Add, hogy ez az együtt töltött idő ne vesszen kárba! Segítsd őt, hogy meglássa irántad érzett szereteted nagyságát és engedd, hogy örökre megváltoztassa az életét!”

Még nem tekinthetek megelégedéssel Isten gyümölcseinek növekedésére az életükben, de azt tudom, hogy Isten arra hív, hogy ne tartsam meg szeretetét magamnak. „Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.” (Filippi 1:6). Már nagyon várom, hogy egy nap majd elküldhessem az emailt, amiben ez áll: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.”

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/love-the-way-of-the-disciple/

Fordította: Szabó Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .