Tiszta lelkiismeret

Semmi sem zökkent ki annyira, mint amikor a lelkiismeretem nem tiszta. Nem hagy aludni, vagy felébreszt az éjszaka közepén. A lelkiismeretem háborgása és émelygése. Gyakran arra utal, hogy megromlott a kapcsolatom valakivel. Időnként teljesen apró dolgok miatt kezdődik, például, ha azelőtt fecsegek, hogy átgondolnám, amit mondok. Van, hogy sokkal komolyabb az oka, például, amikor szándékosan olyat mondok, amivel megbántom a másikat vagy megtagadom Krisztust akár a szavaimmal, akár azok hiányával.

Szeretem a leírást, amit az 1 Sámuel 24:4-5-ben olvashatunk: „Akkor Dávid óvatosan odalopakodott Saul közelébe, és a köpenyének sarkát levágta. Saul azonban mindebből semmit sem vett észre. Emiatt azonban Dávidot később nagyon bántotta a lelkiismerete.” Én is ezt tapaszalom – bánt a lelkiismeretem. És ez jó dolog, mert általa Isten cselekvésre sarkall! Ha tudok imádkozni, cselekedni, ha meg tudom oldani a problémát, akkor az Úr ismért örömöt ad Őbenne. Ám időnként nem lehet megoldást találni. Ezekkel a dolgokkal sokat küzdök. Meg kellett tanulnom, hogy ha mindent megtettem már, ami lehetőségemben állt a békéért, akkor az Úr megbocsátását kell keresnem és ráhagyni a dolgok alakulását. A Róma 12:18 azt mondja: „Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek!”

Pál ebben a fejezetben a tiszta lelkiismeretről beszél és arról, hogy annak két fő területe van

  • tiszta lelkiismeret Istennel
  • tiszta lelkiismeret másokkal

Pál tudta, hogy az Istennel való kapcsolatának nem a saját jósága és cselekedetei adják az alapot, hanem maga Isten, aki Krisztus halálán keresztül közbelépett, megváltotta és megmentette őt. Pál azonban megértette azt is, hogy az, ahogyan él, és ahogyan cselekszik, szintén fontos. Erre figyelmeztette Timóteust is az 1 Timóteus 1:19-ben: „A hitben megállva és jó lelkiismerettel küzdj. Ugyanis vannak, akik nem tartották tisztán a lelkiismeretüket, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek.” Egyszerre bátorít és figyelmeztet is minket ez az igevers.

Mit jelent jó lelkiismerettel élni? Többet annál, hogy igyekszünk jól élni és segíteni másokat. Pálnak Istenben volt a reménysége – tudta, hogy a jövője nála van biztonságban – és lesz feltámadás. A halál nem a vég. Pál azt akarta, hogy az életén és a szavain keresztül az őt körülvevő embereknek lehetősége legyen megismerni Jézus Krisztust.

Erre példa az is, ahogy Pál Félixszel és feleségével Druszillával beszélt. Félixnek hatalmában állt elengednie Pált, akit igazságtalanul tartottak fogva, ahogy arra a parancsnok is utalt, aki Pált Félixhez küldte: „Kiderült, hogy csak a saját törvényükkel kapcsolatban vádolják, és nincs ellene semmi olyan vád, amely alapján halált vagy börtönt érdemelne.” Apostolok cselekedetei 23:29

Pálnak választania kellett: vagy elmondja az igazat Krisztusról, vagy kifizeti a váltságdíjat és szabadon távozhat. De ő nem félt a következményektől, hanem bátran beszélt Krisztusról. Szavai hatására még Félix is megrettent, hiszen a Druszillával való kapcsolatának bűnös voltáról is nyíltan beszélt neki Pál. Druszilla a harmadik felesége volt, akit arra bátorított, hogy váljon el férjétől és menjen hozzá feleségül.

Két éven keresztül Pál és Félix rendszeresen beszélgettek. Arra számítanál, hogy ennyi idő után végül Félix úgy dönt, hogy Pál jogtalan bebörtönzésének véget vet. De ehelyett a zsidóknak tett szívességet és a következő kormányzó kegyeire bízta Pált. Az élet igazságtalan. Pál helyesen cselekedett, nem vesztegetett meg senkit és tanúságot tett Félix előtt. Úgy tűnt, Félix nyitott, de végül nem változott meg.

A helyes tettek nem mindig vezetnek az elvárt kimenetelhez. Isten hűséget vár tőlünk, azt, hogy a végeredménytől függetlenül tiszta legyen a lelkiismeretünk Isten és embertársaink előtt is. A reménység – a biztos jövő Istenben – alakítja majd mindennapi életünket, ha kevesebbet aggódunk a világ számára fontos dolgok miatt és többet gondolunk arra, ami örökké tart majd. Jim Elliot misszionárius írta: „Nem bolond, aki feladja azt, amit nem tud megtartani, hogy olyat nyerjen, amit nem tud elveszíteni.”

  • Tiszta a lelkiismereted Isten előtt? Ha nem, beszélgess vele róla! Keresd és kérd a megbocsátását!
  • Tiszta a lelkiismereted másokkal kapcsolatban? Ha eszedbe jut valaki, akivel nem, mondd el Istennek. Gondold át, mit kéne cselekedni. Lehetőségeid keretén belül keresd a megoldást!
  • Életed és szavaid Krisztusra mutatnak? Úgy élsz, hogy hűséges vagy Istenhez és az Ő Szavához?

Imádkozz ma csodálatos Istenünkhöz, aki megtisztítja a lelkiismeretünket bűneink hatalmas tartozásaitól! Élj szabadságban! Oszd meg az örömhírt másokkal! Keresd először Isten országát! Akkor te is elmondhatod: „Ezért teljes erővel arra törekszem, hogy a lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt.”

Forrás: https://lovegodgreatly.com/a-clear-conscience/

Fordította: Szabó Eszter

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .