Hirdetni félelem nélkül

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét.” (Apostolok cselekedetei 19:8-10, kiemelés tőlünk)

Néhány hónappal ezelőtt együtt vacsoráztam a barátaimmal. Együtt ültünk az asztalnál barátok és ismerősök, de volt egy pár az asztalnál, akiket egyikünk sem ismert. Miután megismerkedtünk, kiderült, hogy közülünk néhányan ugyanabba a gyülekezetbe járunk. Új barátaink elárulták, hogy nemrég költöztek ide, és nincsenek oda a gyülekezetekért, mert sok történetet hallottak arról, hogyan bántják egymást a tagok. A barátom, Katy, aki félelem nélkül szokott beszélni és jó példa arra, hogyan hangolhatja össze egy nő a létét a Szentlélek munkájával, nem késlekedett.

„Meséljetek erről többet!” Elmondatta velük a történteket gyengéden, barátságos felhívással.

Katy bátor volt, kíváncsi és összhangban volt a Szentlélek munkájával. Szeretete, amit Isten és emberek iránt érez, ragadós, s bár nem utazik városról városra, saját településén kiveszi a részét Isten munkájából.

Időnként, amikor az Apostolok cselekedeteit olvasom, fennakadok azok, hogy mennyire különbözik az életem Pál apostolétól. Egyetlen küldetése Krisztus hirdetése volt, városról városra utazott és hirdette a Jó Hírt. Rendíthetetlenül a céljára összpontosított – és én erre nagyon irigykedem. Négy gyermekem van, ezért nem utazok sokat mostanában, de találkozom a tanárokkal, eladókkal, a szomszédaimmal, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Bár a körülményeink különböznek, a célunk ugyanaz, mint Pálé volt: hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.

A nagy parancsolat ezt mondja: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe!  Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:19-20). Ez nem csak Pál himnusza, hanem a miénk is. Ez vezérli Katyt is arra, hogy megossza másokkal a jóság és a szeretet történetét. Ez biztat arra, hogy legyünk bátrak, mint Pál, és félelem nélkül hirdessük az evangéliumot.

A küldetésünk az, hogy hirdessük azt, hogy mit tett Krisztus az életünkben, akár beosztottak, akár vezetők, anyák vagy barátok vagyunk. Néhányan közülünk városról városra utaznak, a Szentlélek iránymutatása szerint. De sokan ugyanabban a városban élünk és bízunk abban, hogy a Szentlélek adja a szánkba a szavakat, amikor beszélgetünk a munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szomszédainkkal és másokkal, akiket Isten az utunkba vezérel.

Könnyű lenne azt mondani, hogy Pál bátorsága és kiállása az evangélium miatt, az csak annak a kornak és annak az időszaknak szólt. De ahogy a Jézusról szóló jó hír életeket változtatott meg az első században, ma is életek változnak meg.

Ezen a héten, miközben az Apostolok cselekedeteit olvasod, engedd, hogy Pál bizonyságtétele és a Szentlélek munkája téged is bátorítson. Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot ott, ahová helyezett téged. Kérd Istent, hogy segítsen figyelned a Szentlélek vezetésére a saját életedben és mások életében. Emlékezz Isten ígéretére, hogy amikor megyünk és megosztjuk a Jó Hírt, mindig velünk lesz, a világ végső határáig.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/fearless-proclamation/

Fordította: Szabó Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .