2. hét kihívás:
Kivel oszthatnád meg ezen a héten az evangéliumot, aki talán még nem is hallott róla? Szánj időt ilyen beszélgetésre és kérj lehetőséget Istentől arra, hogy megoszthasd az örömhírt és bátorságot, hogy élni tudj a felkínált alkalommal!
Miért tarthatjuk az Igék memorizálását elengedhetetlennek a keresztény életben?
Segít naponként győzedelmeskedni a bűn felett „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet.” „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119,9.11). Pál mondta, hogy a Lélek által meg kell ölnünk a test cselekedeteit (Róm 8,13). A fegyverzetünk egyik darabja pedig a „Lélek kardja”, amely az Isten igéje (Ef 6,17). Ha emlékezetünkbe idézzük a Szentírást, amikor a bűn a testet bűnös cselekedetekre csábítja, akkor megelevenedik előttünk, hogy mennyivel értékesebb és szebb az, ami Krisztus által a miénk, mint amit a bűn kínál, és így az Ige legyőzi a kísértést.
+1 tipp a memorizáláshoz: készítsd belőle szókártyákat, vagyis minden szót írj fel egy külön cetlire, tedd ki magad elé, mondd el hangosan az igeverset, majd vegyél el belőle egy szót, ismételd el úgy, hogy kiegészíted azzal a szóval is ami hiányzik. Újra vegyél el egy szót, újra ismételd el és csináld ezt addig amíg az összes szó el nem fogy, te pedig már meg is tanultad az igeverset.