Értelmezés

„Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”Máté 24:35

Kedveseim, álljunk meg egy pillanatra, mert nagyon büszkék lehetünk magunkra! Miután ügyesen áttekintettük a megfigyelést, rátérhetünk a következő lépésre, az értelmezésre.

Az értelmezés során meg szeretnénk állapítani mit kívánt a szerző átadni az eredeti hallgatóságnak.

Soha ne tedd fel ezt a kérdést: „Mit jelent ez az igeszakasz számomra?”

A Szentírást bizonyos közönségnek írták, meghatározott időben és kultúrában. Ezt figyelemmel kell kísérnünk az adott igeszakasz teológiai jelentésének, lényegének pontos meghatározása érdekében. Az, hogy mit „jelent” számunkra ez a rész, irreleváns, és őszintén szólva veszélyes. Értelmezésünk során az a célunk, hogy meghatározzuk a benne rejlő teológiai igazságot. Ez egy örök igazság, amely minden kultúrára és minden népre egyaránt vonatkozik. Személyessé az alkalmazás során válik: egy igerészlet igazságának konkrét alkalmazása különböző kontextusokban eltérő lehet. Ez jelentéktelen különbségnek tűnhet, ám hihetetlenül fontos.

Miközben megpróbálod felismerni mit szeretett volna a szerző átadni az eredeti közönség számára, figyelj a következő szempontokra:

  1. Az ige olvasása közben tekints el kulturális hátteredtől és körülményeidtől.
  2. Ne keress rejtett jelentéseket, értelmezd azt szövegszerűen.
  3. Tartsd szem előtt a könyv általános összefüggéseit és történetét.
  4. Engedd, hogy az egyértelmű részek megvilágítsák a nehéz szakaszokat. Ne értelmezz újra egy egyértelmű bekezdést egy nehéz szakasz megértése után.
  5. Nézz utána a történelmi és kulturális háttérnek.
  6. Keress utána a nehezen érthető szavaknak vagy kifejezéseknek (pl. értelmező kéziszótár, idegen szavak szótára – a szerk.)

A megfigyelés során a fenti felvetések nagy részével nem foglalkoztunk. Nem vizsgáltuk a szakasz hátterét, és nem jártunk utána a nehezen érthető szavaknak. Itt az ideje, hogy megtegyük. Miután körültekintően megfigyeltük a szakaszt, és időt szántunk arra, hogy alaposan megértsük a szerző mondandóját, továbbmegyünk a megfigyelés során felmerült kérdések megválaszolására.

A következő héten további forrásokat nézünk meg, melyeket használhatunk az értelmezéshez. De most válaszoljunk a következő kérdésekre a mai IMÁK-versünkkel kapcsolatban, ami a Máté 24:35:

Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”

Értelmező kérdések:

  1. Ki beszél?
  2. Kihez beszél?
  3. Mit tudsz a hallgatóságról?
  4. Melyik időszakban zajlottak az események?
  5. Milyen kérdésekkel foglalkozik az igeszakasz?
  6. Megismétlődnek-e a Bibliában másutt a kifejtett gondolatok? Ha igen, hol?
  7. Vannak-e parancsok vagy tiltások az igerészben?
  8. Találsz-e magyarázatot arra, miért utasít, hogy tegyenek vagy ne tegyenek valamit?
  9. Hogyan segítik a környező versek az aktuális vers megértését?
  10. Milyen a szövegkörnyezet abban a részben, amelynek része ez a vers?

E kérdések megválaszolásához további forrásokat kell használnod, például egy Bibliatanulmányt vagy kommentárt, melyek kiválóan segítenek meghatározni a szakasz kulturális és történelmi összefüggéseit. Használhatod a környező részeket és verseket is, hogy tisztázd ezeket a kérdéseket.

Folytassuk Isten keresését továbbra is, ahogy tanulmányozzuk Igéjét! Ne feledd, célunk nem az, hogy megelégedjünk egy egyszerű üzenettel vagy ösztönző igazságmorzsával. A Biblia tanulmányozásának végső célja az, hogy megismerjük Istent, a jellemét, szívét, szentségét és kegyelmét. Bátorítunk, hogy ne fáradj és ne csüggedj el e csodálatos feladat során!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/on-to-interpretation/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .