Emlékezz Krisztus szavaira

„Nincs itt, mert feltámadt!”Lukács 24:6

Mária Magdolna volt az első, aki meglátta Jézust a feltámadása után. Annyira szeretem, hogy az Úr nőket választott ki arra, hogy elsőként fedezzék fel az üres sírt. Amikor kiderült, hogy kislányunk lesz, úgy határoztunk, hogy Mária Magdolna után Madeline-nek neveztük, ami a Magdolna egy alakja.

Jézus idejében különösen nagy dolognak számított, hogy egy nő találkozhatott vele először. Akkoriban nem tisztelték úgy a nőket, mint a férfiakat, kevés joggal rendelkeztek. De Isten, az Ő kifürkészhetetlen útjaival megmutatta, hogy mindenkit egyenlőnek teremtett, egyenlő értékkel és fontossággal.

Amikor az angyal elmondta az asszonyoknak, hogy a sír üres, felhívta a figyelmüket azokra a dolgokra, amiket Jézus mondott nekik a halálával kapcsolatban. Jézus nemcsak azt mondta el, hogy meg fog halni, hanem reményt is mutatott nekik arra nézve, hogy feltámad, hogy nem a halálé lesz az utolsó szó.

Bár halála szükséges bűnhődés volt a vétkeinkért, legyőzte a bűn átkát is azzal, hogy győzedelmeskedett a halál felett. A harmadik napon feltámadt, mint győztes, aki diadalt aratott a bűn, a halál és Sátán felett.

Jézus halála és feltámadása kéz a kézben jár. Egy halott megváltó nem használt volna nekünk. Olyan megmentőre volt szükségünk, aki mindent legyőz, beleértve a halált is. Ez a megmentő Jézus, a mi Urunk!

Mint a sírnál lévő asszonyoknak, nekünk is emlékeznünk kell arra, mit mondott Jézus. Az Írás szavait azért írták le, hogy ne csak Jézus korának embereihez, hanem hozzánk is eljussanak. Ezek a szavak reményt és békét adnak. Ha úgy tűnik, hogy az életünk kisiklik, emlékezzünk Jézus tanításaira, melyek reményt és békét hoznak az életünkbe.

A bibliai asszonyoknak emlékezniük kellett mindenre, amit Jézus mondott, mert akkor szavai nem voltak leírva. Nekünk könnyebb: Isten azt szeretné, ha el tudnánk olvasni, ki is Ő és mit tett, valamint, hogy kik vagyunk mi és hogyan lelhetünk életre a Bibliában. Legyen ez az az év, amikor elkötelezzük magunkat Isten Szavának tanulmányozása mellett, hogy növekedni tudjunk megértésben, szeretetben és szentségben. Azért, hogy így hozzunk dicsőséget és így magasztaljuk Megváltónkat, aki értünk áldozta magát.

Jézusra tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/remember-christs-words/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Gergely Csilla

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .