Segítség Istentől

„Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, egyszerű embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak: hogy a Messiásnak szenvednie kell, de ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül, és hogy ő hozza majd el a világosságot a saját népének és a többi nemzetnek egyaránt.” – Apostolok cselekedetei 26:22–23

Pál rendkívül világosan beszél arról, hogy ki az ő védelmezője, és hogy honnan várja a segítséget. Az az Isten, akinek Pál a segítséget tulajdonította ugyanaz az Isten, aki megsegítette Jézust a szenvedései során. Isten mindig a javunkat akarja (Róma 8:28). Esetleg eszedbe jut olyan eset, amikor a segítség, amelyre szükséged volt, és amiért elkeseredetten imádkoztál egy nem várt formában érkezett meg?

Börtönben töltött ideje alatt Isten megsegítette Pál apostolt, még akkor is, ha ez akkor nem azt jelentette, hogy kiszabadította volna. Pálnak ehelyett lehetősége nyílt arra, hogy megossza a bizonyságtételét a környezetével Istenről és Isten elvégzett munkájáról a saját életében. Pál szeme láttára történtek csodák és törtek szét láncok.

Nem tudom, hogy van-e rosszabb annál, mint amikor elárul minket egy barátunk. Az árulás az egyik legfájdalmasabb dolog, amit egy ember átélhet, főleg akkor, ha már eleve megaláztak, elhagytak, vagy eltaszítottak bennünket. Ezt most a saját tapasztalataim alapján mondom, és szeretném megragadni a pillanatot annak kifejezésére, hogy mennyire sajnálom, ha ezt valaha át kellett élned. Tudom, hogy ez rendkívül fájdalmas.

Sajnálatos módon az árulás nem egy újkeletű dolog a barátságokban, hiszen már a Bibliában is találkozhatunk vele.

Jézus számára nem volt ismeretlen az árulás és a fájdalom. Amikor arra kérte legközelebbi barátait, hogy imádkozzanak érte, azok elaludtak. Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor (Máté 26:36–46). El sem tudom képzelni, mennyire fájhatott a szíve, pedig akkor már eleve a vészesen közeledő keresztrefeszítése miatt gyötrődött, és a világ összes terhe a vállát nyomta.

Jézus a saját fájdalma ellenére is elkötelezte magát az Atya iránti engedelmességre és az Ő tervéhez való ragaszkodásra. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy mi elnyerhessük az örök életet.

Lehet, hogy Jézus nem pont azt teszi, amit szeretnénk, hogy tegyen, azonban ez nem jelenti azt, hogy elaludt volna a volán mögött. Ő él, éber, és tud minden körülményről, emberről és dologról. Az életünknek akadhatnak olyan területei, melyekre halottként tekintünk, amelyek azonban Jézusnak köszönhetően új életre kelnek.

Talán az élet nem úgy alakul, ahogyan azt mi terveztük, de Isten ettől függetlenül jó.

Az Ő szava igaz.

Ő az, aki a káoszt kinyilatkoztatássá tudja formálni.

Semmi sem vész kárba.

Amikor a legközelebbi barátaid újra és újra elárulnak és megbántanak, akkor emlékezz rá, hogy Jézus jelen van, és figyelemmel kíséri az életedet.

Mint olyan, akinek az elmúlt évtizede gyászról, halálról, csalódásról és árulásról szólt, szeretném, ha tudnád, hogy Isten mindig ott volt nekem. Azokon a napokon, amikor azt hittem, vége az életemnek, lejátszottam a kedvenc dicsőítődalaimat és kidicsőítettem magam a gödörből. Arra hívlak téged, hogy te is tégy hasonlóképpen, és lásd meg, ahogy Isten a próbatételt bizonyságtétellé változtatja, hogy bemutathasd másoknak Krisztust.

Isten nem csupán a helyreállításban utazik, hanem Ő a mi Megmentőnk és Feltámadt Királyunk!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/help-from-god/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Gergely Csilla

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .