Kislányként szerettem csinos húsvéti ruhát, szalagos kalapot és fehér cipőcskét hordani, melynek magas sarkai kopogtak, mikor sétáltam bennük. Sokkal inkább izgatottá tettek a csinos ruhák és a húsvéti csokik, mint Jézus feltámadásának ünneplése. Elhittem, hogy Jézus feltámadt a halálból, de ennek az igazi jelentősége elkerült engem.
Még most felnőttként is nehéznek találom, hogy mély izgatottságot és ámulatot érezzek a húsvéti időszakban. Talán ti is ugyanígy éreztek. Sokan közülünk olyan jól ismerik a húsvét történetét, hogy az már nem hoz minket lázba többet. Az ebben való jártasság talán még nem szült semmibe vevést bennünk, de meglehet, hogy unalmat már igen.
Meg kell bánnunk nemtörődömségünket, amit hagytunk belopakodni szíveinkbe és kérnünk kell az Urat, hogy lobbantsa lángra áhítatunkat az Ő megváltó munkája iránt, különösen, hogy szítsa fel ámulatunkat az Ő feltámadásával kapcsolatban.
A halál egy embertől indult
Amikor Ádám vétkezett, a bűn megjelent a világban. Mivel Ádám volt az első ember, mi mind örököljük a bűnre hajló természetet emberi mivoltunkon keresztül. A bűn természetünkből adódóan fakad. Nem kell megtanítani minket, hogyan legyünk önzőek. Az igazságosságot ezzel szemben szükséges, hogy megtanítsák nekünk és megtanuljuk. Ezért kiáltjuk Pál szavaival a Rómaiakhoz írt levélben: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.” (Róma 7:15)
Meg tudom érteni a reményvesztettségét, ti nem? Annyiszor fordul elő, hogy tudom, melyik lenne a helyes út, de mégsem azt választom. Mondjuk türelmesnek kéne lennem, vagy kedvesen kéne beszélnem, esetleg önzetlenül kéne viselkednem, de aztán megyek és pontosan azt a dolgot teszem, amit tudom, hogy nem kéne. Ez a bűn következménye. „És a bűn szolgálatáért a jogos fizetség a halál.” (Róma 6:23)
Egy ember győzte le a halált
A kereszten Jézus elszenvedte a büntetést a mi bűneinkért, de feltámadásán keresztül legyőzte a halál átkát. Feltámadása egy ígéret azoknak, akik a hit által egyesülnek Őbenne. Egy ígéret arra, hogy mi is fel fogunk támadni a halálból:
„Halál, hol a te győzelmed?
Halál, hol a te fullánkod?”
(1 Kor 15:55)
Krisztus feltámadásával eltávolította a halál fullánkját minden keresztény számára.
Lesz-e testi halálban részünk? Minden bizonnyal igen, hacsak az Úr vissza nem tér az előtt, de ennek ellenére Ő megígérte nekünk, hogy a halál nem tarthat meg minket. Új testet kapunk majd és örökké fogunk élni Istenünkkel és Szabadítónkkal. Ez egyedül azért lehetséges, mert Jézus feltámadása által legyőzte a halál hatalmát.
Jézus feltámadásának további jó híre, hogy nemcsak a jövőben, hanem most a jelen napokban is hasznunkra válik. Le tudjuk győzni a bűnt, mert egy hatalmas Isten van velünk, aki miértünk munkálkodik. Jézus hatalmasabb, mint a halál és egyedül Ő képes segíteni nekünk legyőzni bármit az evilági életben és az eljövendőben. Áldjuk Istent, hogy üres a sír!
Jézusra tekintve,
Jen
Forrás: https://lovegodgreatly.com/death-has-died/
Fordítás: Deézsi Kata
Kép: Gergely Csilla