Bevezetés a Feltámadt! c. tanulmányba

Feltámadt! Valóban feltámadt!

Kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus feltámadása mindent megváltoztatott. Miután három napig a sírban volt, Jézus legyőzte a bűnt és a halált, és testileg is feltámadt.

Többről van itt szó, mint egy vasárnapi iskolai történetről. Ez a hitünk alapja. Az 1 Korinthus 15:17-ben Pál ezt írja: „Ha pedig Krisztus valóban nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek, és még mindig a bűneitekben éltek.” A feltámadás nélkül nincs hit, nincs bűnbocsánat és nincs örök élet Istennél.

A húsvéti időszak kezdetén a feltámadt Krisztus ünneplésére készülünk. Gyakran fektetünk nagy hangsúlyt Krisztus halálára, és ez jól is van így, de vajon ugyanilyen fontos számunkra a feltámadása is?

Jézus feltámadása mindent megváltoztatott: minket és a világot is. A következő hat hétben a feltámadás hatását fogjuk tanulmányozni.

A feltámadás fizikai síkon már megváltoztatott minket, hiszen egy nap megtapasztaljuk majd fizikai testünk feltámadását, ugyanúgy, ahogy Krisztus fizikai teste is feltámadt. Megváltoztatta a lelkünket, hiszen új életet kaptunk, szabadon a bűn kötelékeitől, szabadon arra, hogy Isten dicsőségére éljünk. A feltámadás jogi helyzetünket is megváltoztatta, hiszen nem vagyunk többé Isten ellenségei. A feltámadás mentálisan is változtatott rajtunk: megújította a gondolatainkat, Krisztuséihoz hasonlóvá téve azokat. Megváltoztatta a kapcsolatainkat is, hiszen etnikumtól, nemtől, társadalmi helyzettől és osztálytól függetlenül egységet adott közénk. A feltámadás örökre megváltoztatott minket, biztosítva mennybéli helyünket és megajándékozva bennünket egy olyan örök élettel, amit a Megváltónkkal tölthetünk.

Miközben a feltámadást tanulmányozzuk, azért imádkozunk, hogy Isten találkozzon velünk. Imádkozunk, hogy Isten mindannyiunkhoz bensőségesen és személyesen szóljon, megmutatva a feltámadás hatását az életünkre. Hirdessük, „Feltámadt!”; és nem csak húsvét vasárnapján, de életünk minden napján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..