A szavak hatalma – 4. hét / 1. nap

Az ima ereje

Olvasd el: 1 Mózes 25:21; Ézsaiás 38:1-8; Dániel 10:12; Máté 5:44; Apostolok cselekedetei 9:40; 1 János 5:14

IMÁK: Dániel 10:12

Dániel könyvének 10. fejezete beszámol Dániel és egy angyal közötti beszélgetésről. Ennek során az angyal elmondja Dánielnek, hogy imái abban a pillanatban meghallgattattak, hogy a szavak elhagyták az ajkait. Vedd észre, hogy az angyal Dániel szavai miatt volt ott. Ha tovább olvasod a fejezetet, láthatod amint azt is elmondja neki, hogy a válasz Dániel imádságára szellemi ellenállás miatt nem érkezett meg hamarabb.

A leghatalmasabb szavak, amiket kimondhatunk, az imádság szavai. Amikor imádkozunk, a kegyelem trónusához közeledünk. Amikor imádkozunk, Isten meghallgat és cselekszik. Az imának a szellemi életünk részévé kell válnia – így kommunikálunk Istennel.

Az ima Isten imádásának egy módja. Így valljuk be a bűneinket, így fejezzük ki a hálánkat, így tárjuk kéréseinket a Mindenható elé. De ahogyan azt a Dániel 10-ben is látjuk, ez a legerősebb fegyverünk is a Sátán mesterkedései ellen. Az imának ereje van, nem miattunk, hanem amiatt, Akinek az imát címezzük. Sose becsüljük le az ima erejét!

Vannak, akik csak akkor imádkoznak, ha személyes problémáik akadnak. Mások egyáltalán nem imádkoznak. És te? Te imádkozol? Csak akkor imádkozol, ha valamire szükséged van? Vagy azért imádkozol, hogy megtapasztald a Mennyei Atyáddal való kapcsolat áldásait?

Drága Atyám, dicsőítelek, amiért lehetőségünk van kommunikálni Veled az imádságon keresztül. Te már azelőtt ismered minden egyes szavamat, hogy egyáltalán kimondanám őket. Köszönöm, hogy akaratod szerint válaszolsz az imáimra. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Szabó Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..