Amit Isten mond nekünk

Egy átlagembernek napi 12.000-17.000 gondolat fordul meg a fejében, és a pszichológusok becslései alapján ezeknek nagyjából a 70%-a negatív gondolat.

A sötét gondolatok rossz vágányra terelhetnek. Néha úgy érzem, mintha egy gazdátlan vonaton ülnék, amelyet negatív szavak terhe szippant a mélybe. Teljesen kimerülök, mert mindig mindent ezerszer átrágok.

  Semmit sem tudok jól csinálni. 

            Nem vagyok sem csinos, de még csak rokonszenves sem.

            Ha tudnák, milyen is vagyok valójában, senki sem szeretne.

            Soha nem leszek elég jó.

És a legrosszabb az egészben az, hogy Isten elől nem tudom elrejteni ezeket a borzalmas gondolatokat. Az összes gondolatot hallja, ami a fejemben cikázik. Tetőtől talpig ismer, és néha elgondolkozom azon, miért visel el mégis. Sebzett lelkem mélyéről csak úgy ömlenek a szégyen szavai, és legszívesebben bedugaszolnám a számat.

Nagyon hálás vagyok, amiért Isten gondolatai annyival magasabbak az én gondolataimnál, és az Ő útjai az én utaimnál. (Ézsaiás 55:8-9). Ő a hatalmas Isten, aki csak egy szót szól, és összehívja a világot a napkeltétől napnyugtáig. (Zsoltár 50:1) Az Ő hangja minden másénál erősebb, és békességet ad az Ő gyermekeinek.

A béke Istene békére és csendre int.

Az Úr Igéje hatalmasabb, mint az ellenség hazugságai. Az Ő szava hangosabb, mint a bizonytalanságom. Az Ő szava mindig igaz, és megóvja azokat, akik Istenben keresnek menedéket. (Zsoltár 18:30)

Szükségem van arra, hogy Isten Igéje megújítsa a gondolkodásomat, és Lélekkel átitatott szókinccsel ajándékozzon meg. Ahogy engedem, hogy az Úr Igéje átmosson, minden aggodalmam és kétségem imádattá válik.

Elszabadultak a szavaid? Ugorj le az őrült vonatról, drága barátnőm. Igazítsd a szabálytalan szavaidat és gondolataidat az Igazsághoz.

Csendesítsd le a szívedet, és fogadd el Isten kegyelmét. Drága Atyád izzó szeretettel szeret, és állandóan életet akar adni. Hallgasd csak, mit súg:

Feltétlen, állandó és hűséges szeretettel szeretlek. Rejtőzz el szárnyam alá mások szavai elől. (Zsoltár 36:7-10)

Csodás módon teremtettelek. Egyetlen szavammal mesterművé alkottalak. (Zsoltár 139:14Efézus 2:10) 

Drágának tartalak. Mindig szeretni foglak, és harcolok érted. (Ézsaiás 43:4)

Nagy terveim vannak veled. Nagyszerű, reményteli jövő elé nézel. (Jeremiás 29:11)

Értékes vagy. Minden apró porcikádat meg tudom nevezni. (Lukács 12:6-7)

Az enyém vagy, gyermekem. Az én nevemet viseled. (Róma 8:16)

Fontos vagy, drága barátnőm. Fontos vagy, mert a Megváltó hangja erősebb, mint a halálé, és megmentett. Jézus ma is meg tud szabadítani egy Szavával abból a helyzetből, amelyben éppen benne vagy. A megváltás szava, amely nem inog meg soha, örökké megtart.

A hitet megtartva,

Fordította: Greizer Zsófia

Forrás: https://lovegodgreatly.com/what-god-says-to-us/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .