Hogyan emlékezzünk

Ó Isten, hallottuk a történeteket.
    Szüleink elmondták,
    mi tettél őseinkkel a régi időkben.”
– Zsoltárok 44:1

Szívesen emlékezünk vissza azokra az eseményekre, amelyeket a szeretteinkkel éltünk át, és ezért nagy becsben is tartunk mindent, ami ezekkel kapcsolatos: fényképeket készítünk, naplót írunk, felvesszük videóra, mert nem akarjuk, hogy feledésbe merüljön bármi vagy bárki.  

Néhány éve a férjemmel imanaplót kezdtünk vezetni. Felírtuk a sokféle imakérésünket, majd dátummal együtt, amire valamilyen választ kaptunk. Ez a napló segít visszaemlékeznünk mindarra, amit Isten tett, mégha a válaszok nem is azok lettek, mint szerettük volna.

Izráel története is Isten hatalmas tettei közé tartozik. Csodás módon óvta meg népét és gondoskodott róla. Isten tudta, hogy népe elég feledékeny, ezért valami kézzelfoghatót akart adni nekik (a 12 követ), ami segít nekik visszaemlékezni Isten hűségére, hatalmára, gondoskodására. Ez nemcsak azoknak szólt, akik átélték mindezt, hanem Isten azt akarta, hogy tisztán emlékezzenek vissza Isten csodás tetteire, és tovább is tudják adni gyermekeiknek és unokáiknak.

Mindannyiunknak nehezünkre esik észben tartanunk, hogy mit tett értünk Isten, és ez a lelki emlékezetkiesés gyakran panaszkodásban mutatkozik meg. A panaszkodás olyan szívről árulkodik, amelyik elfelejtette, hogy Isten miből mentett ki és merre vezet.

Fontos, hogy emlékezzünk.

Emlékezzünk, hogy honnan jöttünk.

Amikor panaszkodunk, akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy nincs ínyünkre, amit Isten az életünkre vagy az adott napunkra szánt. Azt mondjuk ezzel, hogy jobbat érdemlünk, ami viszont azt jelenti, hogy elfelejtettük, valójában mit is érdemelnénk. Bűneink miatt csak ítélet járna, de Isten lenyúlt értünk a mocsokba, és kihúzott. Jézus nemcsak a bűn hatalmából mentett ki, de Isten haragja elől is. De Isten nem áll meg itt. Napról napra munkálkodik az életünkben. Gyógyít, meglágyítja a szívünket, mindent összhangba hoz, hogy a javunkat munkálja. Mi viszont sajnos édeskeveset foglalkozunk vele, és megfeledkezünk róla.

Tudatosan kell odafigyelnünk, mi mindent tesz értünk Isten, és hogyan gondoskodik rólunk. Ennek egyik módja a naplóírás. Írjuk le, milyenek voltunk korábban, és hogy milyenek vagyunk most. Írjuk le, miben növekedtünk, milyen imameghallgatásaink voltak, még ha nem is arra számítottunk, amit Isten válaszolt. Írjuk le, hogyan vészeltük át a nehéz helyzeteket. Az évek múltával lesz mire visszatekintenünk, ami segít meglátnunk Isten gondoskodását, és ami olyan bizonyság lesz, amit megoszthatunk a gyermekeinkkel is.

Emlékezzünk, hogy merre tartunk.

Akár könnyű és nyugalmas életünk volt, akár nehéz és összevissza, tartsuk észben, merre vezet Isten. Az örökkévaló Királyság felé tartunk. És bár néha nehéz eligazodnunk ezen az úton, nehézségek és bizonytalanságok szegélyezhetik, abban biztosak lehetünk, hogy végül minden nehézség és szomorúság véget ér, és az örök életben igazi örömünk lesz, soha véget nem érő békességgel és megelégedéssel, elképzelhetetlenül jól fogjuk magunkat érezni, és végre helyreáll mindenkivel a kapcsolatunk, de legfőképp a Megváltónkkal.

Ezért is utal Pál a nehézségekre úgy, hogy „könnyen elviselhető szenvedés”. Hogy is mondhat ilyet? Mert távolabb lát, mint ami az itt és most. Naponta visszaemlékezik, hova vezeti Isten őt és a többi hívőt. Nekünk is tudatosan kell emlékeznünk, hogy „ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad”. (2 Korinthus 4:17-18)

A naplóvezetés tehát nagyszerű segédeszköz lehet abban, hogy ne tévesszük szem elől, merre akar Isten vezetni. Mi vár ránk az örökkévalóságban? Hogyan ad reményt ez a tudás, és hogyan tűnhetnek a megpróbáltatásaink kicsit könnyebbnek ennek fényében?

Találjuk meg a módját, hogyan tudjuk észben tartani, mennyire szeret Isten, és miben nyilvánul meg ez a szeretet. Nagy megerősítést jelent majd a hitünkben!

Jézusra nézve:

Jen

Forrás: http://lovegodgreatly.com/learn-to-remember/

Fordította: Greizer Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..