A sikerhez vezető út

„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal… ” – Józsué 1:8

Józsuénak elég nagy cipőbe kellett belelépnie Mózes halála után. Az Ígéret Földjére vezetni Izráel népét – ez épp elég nagy terhet jelentett ahhoz, hogy éjjel ne tudjon aludni. Bár a nép nem volt nagynak nevezhető a többi néphez képest, Józsué hirtelen abban a helyzetben találta magát, mely szerint felelős volt KÉT millió ember bevezetéséért egy ismeretlen területre.

Sokat tanulhatunk ebből az izgalmas és igaz történetből, amit Józsué könyvében olvasunk.

Lehet, hogy nem kell kétmillió embert vezetnünk, de sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, ahol tovább kell mennünk olyan földek és területek felé, ami azt kívánja tőlünk, hogy erősek és bátrak legyünk, olyankor, amikor mindent érzünk, csak épp ezt nem.

  • Talán elsőgyermekes anyuka lettél, és úgy érzed nem vagy elég képzett, hogy egy újszülöttet tarts a karjaidban.
  • Talán új lehetőséget kaptál egy csoport vezetésére a munkahelyeden és nem tudod, hol kezdjed.
  • Talán egyedülálló szülő vagy, akinek a családját az ismeretlen jövő felé kell vezetnie.
  • Talán borzalmas híreket kaptál, és azt sem tudod, hogyan lépj tovább.

Nagyon érdekesnek találom, hogy miután Isten tudatja Józsuéval Mózes halálát, az első dolog, amit mond neki, az alapvetően az, hogy „indulni kell”.

„Mózes az Örökkévaló szolgája volt, Józsué, Nún fia pedig Mózes segítője. Miután Mózes meghalt, az Örökkévaló megszólította Józsuét:„Mózes, az én szolgám meghalt. Ezért most te indulj el, kelj át a Jordánon, és vezesd át az egész népet arra a földre, amelyet Izráel népének adok!” (Józsué 1:1-2)

Isten a lényegre tér. „Mózes meghalt; Te leszel a helyettese… vedd a népet és induljatok.”

Akárcsak Józsué számára, Istennek mindannyiunk számára van küldetése és célja, Ő kész arra, hogy minket is indítson!

Sokan  – beleértve engem is – úgy vagyunk vele, hogy túl sok időt töltünk a hitetlenség és félelem pusztáján. Nem fogjuk Istent a szaván, nem hisszük el, hogy az Ő ígérete mindig velünk van.

Ott állunk lefagyva a szégyen, a megbánás, a meg nem bocsátás pusztájában és úgy tűnik, nem haladunk semmit sem előre, bármennyire is szeretnénk.

Amit nagyon SZERETEK a mai Igénkben az az, ahogy Isten folyamatosan emlékeztet erre:

1. Ő mindig velünk van

2. Dönthetünk úgy, hogy bátrak és erősek leszünk.

Tudom, hogy nehéz otthagyni a biztos jelent… még ha az rossz is, az új földért és az ismeretlenért. Őszintén megértem. Én is voltam ilyen helyzetben.

De muszáj.

Muszáj mögöttünk hagyni a régit és tárt karokkal üdvözölni az új területeket, új lehetőségeket… és az új földet, ahova Isten hív minket, hogy bejárjuk.

Muszáj a hitet választani a félelmeink ellenében, az engedelmességet a megszokással szemben.

Az új területek, új földek, új horizontok, melyek felé Isten hív bennünket azt jelentik, hogy az Ő útját kell választanunk a sajátunk helyett. Az Ő iránymutatását a sajátunk helyett. Bátorságot igényel az Istenbe vetett bizalom, és bátornak kell lennünk, amikor legszívesebben elbújnánk.

Ezekben a pillanatokban, amikor szívünk gyenge, félelmeink pedig növekedésnek indulnak a bensőnkben… ekkor kell emlékeznünk Isten ígéretére… Ő mindig velünk van.

MINDIG.

Akárhova küld Isten, sose felejtsd el, hogy vezetni is fog… ha hagyjuk.

Mit is csinált Józsué, amikor Isten vezetését akarta követni? Mi volt az ő sikerének titka, amikor két milliónál is több embert vezetett bátran az Ígéret Földjére?

Ezt a titkot Józsué könyvének 1. részében találjuk, a 8. versben.

„A törvény könyvét szüntelen tanulmányozd, igéit ismételd magadban, és gondolkodj azokon, hogy mindenben annak megfelelően járhass el. Ha így teszel, akkor minden utad sikeres lesz, és amibe belefogsz, felvirágzik.” (Józsué 1:8)

A titok ez: ismerni Isten szavát és annak megfelelően eljárni! Benne lenni az Igében, engedni, hogy megtöltse elménket, majd azt tenni, amit a Biblia mond, ez Józsué sikerének titka!

  • A bátorságot választani annak ellenére, amit a szemünkkel látunk.
  • A bátorságot választani akkor is, amikor kisebbségben vagyunk.
  • A szeretetet választani, ahogy Ő szeret minket.
  • A szolgálatot választani, ahogy Ő szolgált.
  • Azokat az értékeket választani, amit Ő is értéknek tart.
  • És engedni Isten Igéjét, hogy életünk minden területére hatással legyen. Engedni, hogy az Ő Szava vezessen minket.

Így néz ki az igazi siker Isten szemében.

Nos, itt az idő, hogy felkerekedjünk. Olyan gyülekezetnek kell lennünk, amilyennek Isten elhívott minket. Erősnek kell lennünk, bátornak, és hajlandónak kilépni a sötétbe. Végső soron világosság vagyunk, aminek az Úrért kell világítania. Nem azért vagyunk, hogy elrejtsenek minket egy kosár alá, hanem a „hegyre” kell mennünk a szomszédaink között, az iskolában, munkahelyünkön, az országunkban, és igen, még a gyülekezetünkben is.

A fény hordozóinak kell lennünk ebben a világban, amely sóvárogva akarja látni bennünk Jézust.

Olyan nőknek kell lennünk, akik elviszik Isten Igéjét a világ végére és az utcánkba is.

Józsuéhoz hasonlóan, ha bátran éljük az életünket és bátran megéljük Isten Igéjét az életünkben, engedve hogy az befolyásolja életünk minden területét, akkor megtaláljuk az igazi sikert, nem a világ szerintit.

Itt az idő, drága nővéreim, menjünk be arra az új területre, amit Isten előkészített számunkra. Tartsuk közel szívünkhöz Igét, elmélkedjünk rajta éjjel és nappal, nem engedve a társadalmi nyomásnak, hanem bátran tegyük meg mindazt, ami az Igében írva van.

Lépésről lépésre, Istentől vezetve… induljunk!

Szeressük Nagyon Istent!

Angela

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-secret-to-success/

Fordította: Pfaff Mária

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .