Bátornak lenni a vendéglátásban

„Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!” — Róma 12:13

Vendéglátás. Ez az egyik olyan dolog, amiben növekedni szeretnék 2019-ben.

Az általam ismert embereket két csoportba szeretem osztani. Egyrészt ott vannak azon kevesek, akik bejelentés nélkül megjelenhetnek a házban, mert már bizonyították hűségüket, és a hibáim ellenére is szeretnek. Aztán ott vannak azok, akik kedvéért őrült takarításba kezdek (értsd, mindent elpakolok a szekrénybe), hogy minden tökéletes rendben legyen amikor megnyomják a csengőt. De mi van azokkal, akik egyik csoportba sem tartoznak?

A férjem érdekes módon született házigazda. Senki sem idegen a számára. Tartja a kapcsolatot az emberekkel és meghívja őket ebédre. Amikor én üzenetet küldenék, ő inkább telefonál. Régen azzal viccelődtem, hogy az innen-onnan összeszedett ismerősei beugranak karácsonykor… aztán tényleg megtették (és remélem újra megteszik.) Olyan embereket látogatunk meg nyaraláskor, akikkel az út szélén találkozott.

Rengeteget tanultam Russelltől. Akármennyire is szeretem a személyiségünkből fakadó különbségekre hárítani a felelősséget, a mai igeversekkel akkor is meggyűlt a bajom, hiszen arra világítottak rá, hogy miért is nem vagyok annyira jó/következetes/otthonos a bibliai értelemben vett vendéglátás gyakorlásában. A körülöttem lévő embereket tudatosan bátorítom, azonban teljesen megelégszem azzal, ha a megszokott kis csapatom vesz körül, és nem lépek ki a buborékomból olyan gyakran, amennyire kellene. A kifogások csak úgy cikáznak a fejemben: fáradt vagyok, vagy elfoglalt, dolgozok, inkább magamnak tartanám meg az időmet, hiú vagyok a házam kinézetére, félek, hogy elutasítanak, vagy nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy elindítsam a beszélgetést.

Az Egyesült Államok déli részéről származva az én szemem előtt a „vendéglátás” szó hallatán azonnal Pinterestre illő tökéletes vacsorapartik, gyönyörű asztalok és elbűvölő, kiegyensúlyozott háziasszonyok képei villannak fel. Azonban az a fajta vendéglátás, melyről a Róma 12:13 beszél nekünk arra hív minket, hogy „segítsük Isten népét adományokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljuk a szíves vendéglátást!” És ez nem a papírtányérokról és a porcelánról szól. Sem pedig az asztaldíszekről. Sokkal inkább arról, hogy befogadjuk az embereket az otthonainkba és az életünkbe. Arról szól, hogy befogadóak vagyunk, nem pedig kirekesztők. Ez egy parancs, arra vonatkozóan, hogy segítsük a rászorulókat.

Isten kegyelme a vendéglátás legmagasabb szintű megnyilvánulása.

Hívőkként mi vagyunk az egyház. Mi vagyunk a kisebbség, akiknek életét a világ gyanakvással vegyes kíváncsisággal kíséri nyomon. Azt prédikáljuk, hogy a kegyelem mindenkié, zárt ajtókkal azonban az életünk torz képet fest az evangéliumról.

De ne keseredjetek el! Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes háziasszonyoknak kell lennünk. Nincsen séma, amire a vendéglátásnak hasonlítania kell.

Ha megnyitjuk az ajtónkat, akkor az szó szerint leküzdi azokat az akadályokat, melyek elválasztják az embereket. És természetesen elméleti síkon is lerombolja a korlátokat az emberek gondolataiban, hiszen az előítéletek és stigmák elhalványulnak, amikor lehetőséget biztosítunk a beszélgetésre és arra, hogy igazi kapcsolatok jöjjenek létre.

Ahogy 2019-be lépünk, legyünk bátrak és lépjünk ki a komfortzónánkból! Hívjunk meg embereket az otthonainkba és az életünkbe friss, új, szándékos módon! Hallgassuk meg idegenek történeteit és barátkozzunk össze velük! Legyünk spontánok! Építsük a közösséget és a szövetséget! Osszuk meg az életünket! És ezáltal reméljük, hogy vendégeink meglátják Isten vendégszeretetét és az életünkben tükröződő örömhírt.

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/brave-in-showing-hospitality/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .