Amikor Isten drasztikusan közbelép…

„Örökkévaló Isten, te mégis kiemelted lelkem a pusztulásból!” – Jónás 2:6

Jónás könyvének második fejezete a történetnek azon híres pontja, amikor főhősünket elnyeli egy óriási cethal, és ebben a bűzös gyomorban érkezünk el ahhoz a részhez, amikor Jónás az Úrhoz kiált. Egy percig képzeljük magunkat a helyébe! Nemrég dobták le egy hajóról, ami már önmagában elég rémisztő lehetett, most pedig azon kapja magát, hogy bár még mindig él, elnyeli egy hatalmas tengeri lény. Én biztosan bepánikoltam volna.

Egyszerűen lehetetlen, hogy bárki egymaga ki tudjon szabadulni egy ilyen helyzetből, így teljesen érthető, hogy Jónás az Urat kéri arra, hogy mentse meg.

Isten meglehetősen kíméletlenül bánik Jónással, azonban néha ez az egyetlen módja annak, hogy elérje a szívünket és magára vonja a figyelmünket. A bűn nem csupán ocsmány, de gyökerei mélyre hatolnak.

Nem vagyok nagy kertész és szégyenkezve vallom be, hogy olyan gyomok is akadnak a kertünkben, melyek annyira nagyra nőttek, hogy már nem tudtuk csak úgy kihúzni vagy kiásni őket. Némely bűnünk is hasonló. Aljas karmaikat szívünk puha húsába vájják, így időbe telik és némi fájdalommal jár megszabadulni tőlük.

Lássuk, hogy milyen okai lehetnek annak, ha Isten drasztikusan bánik velünk azért, hogy magára irányítsa a figyelmünket és segítsen kiírtani azokat a bűnöket!

  1. Makacsok vagyunk

Előfordul, hogy megmakacsolva magunkat megtagadjuk, hogy megtérjük a bűneinkből, mert hajthatatlanok vagyunk. Egyszerűen csak nem akarjuk, ezért nem tesszük meg.

  1. Dédelgetjük a bűnt

Máskor szeretjük a bűnt, még akkor is, ha a lelkiismeretünk nem hagy nyugodni. Úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnök valamiképpen megelégedést és boldogságot hoznak majd az életünkbe, ezért tápláljuk és gondozzuk őket arra számítva, hogy egy napon majd egy csodálatos rózsabokorrá nőnek, miközben nem nevelünk mást, csak egy termetes gyomot; egy gyomot, ami egy nap majd megfojt bennünket, ha Isten nem lép közbe.

  1. Nem foglalkozunk a bűneinkkel.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy vannak bűnök az életünkben, de ahelyett, hogy Istent a felfedésükre kérnénk, majd elvégeznénk a piszkos munkát, hogy megbánjuk és kigyomláljuk őket az életünkből, inkább úgy teszünk, mintha nem is léteznének, vagy nem is lennének olyan vészesek. Idővel azonban a bűn megnő, vagy mi válunk érzéketlenné a vele járó veszélyekkel szemben.

Ennek oka igazából az, hogy nem is fogjuk fel igazán, milyen visszataszító, veszélyes és káros dolgok a bűneink. Ha felfognánk, akkor gyűlölnénk őket. Akkor megtörten kérnénk Isten bocsánatát és minden tőlünk telhetőt megtennénk annak érdekében, hogy megszabaduljunk tőlük. Akkor megértenénk, hogy a bűneink nem csupán a szellemi egészségünkre vannak hatással, de mások életét is befolyásolják.

Vegyük például Jónás esetét! Imájában egyszer sem vallja meg bűneit és nem kér bocsánatot. Továbbra is hajthatatlan marad és egy kicsit álszent is (ahogy azt majd a későbbiekben látjuk). Vak a saját bűneit illetően és az, hogy visszautasítja az Istennek való engedelmességet nem csak őrá van hatással, hanem azokra a tengerészekre is, akik vele utaztak, sőt, Ninive lakóira is, akiket pont őneki kellene bűnbánatra hívnia.

Ironikus módon Jónás sokkal nyitottabb Isten kegyelmének elfogadására akkor, amikor a cethal gyomrában van, azonban nem hajlandó ezt a kegyelmet a niniveiekre is kiterjeszteni.

A bűn komoly dolog, akár megértjük ezt, akár nem. Istennek néha kemény kézzel kell közbeavatkoznia és magára irányítania a figyelmünket, hogy felfeszíthesse összeszorított markunkat, így el tudjuk engedni azokat a bűnöket, melyekhez olyannyira ragaszkodunk – és amelyek lassan megölnek minket. Légy hálás ezért a kegyelemért az életedben!

Jézusra nézve,

Jen

 

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-drastic-actions-of-god/

Fordította: Szabó Anna

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .