A lánynak, aki azt hitte, Isten nem bocsát meg neki,
Látlak, téged, aki beteg a megbánástól. Nem szívhatod vissza azokat a szavakat, melyek annyira károsították kapcsolataidat, hogy talán már nem is lehet őket helyrehozni.
Látlak, téged, aki gyengének és legyőzöttnek érzi magát. Ugyanabba a bűnbe estél, amiről megesküdtél, hogy hátat fordítasz neki, megbántva ezzel azt, akit a legjobban szeretsz.
Látlak, téged, aki kimerült a takargatásban. Úgy töltöd az egész életed, hogy keményen dolgozol azon, hogy amit elkövettél, az a sötétben maradjon, rettegve, hogy egyszer napvilágra kerül és lerombol téged.
Látlak, téged, akit leláncol a bűntudat. Bebörtönöz az a sokba kerülő döntés, melyet évekkel ezelőtt hoztál; ami halált és fejfájást hozott, pedig életet és szabadságot ígért.
Látlak, téged, akit lesúlyt az üresség. E világ bálványainak üldözése visszatart attól, hogy Istenhez menekülj, ezért állandó hiányt érzel. Azon tűnődsz, vajon van-e valami többi? Biztos van valami több is ennél az életnél.
Úgy gondolod, vége – valahogy nincs hely a számodra, ha semmi jót nem tudsz letenni az asztalra.
„Ha tudnád, mit tettem”, mondogatod.
Azt gondolod, Isten nem tud megbocsátani neked érte.
Tudnod kell, hogy Isten nem a tökéletességet keresi, hanem a neki teljesen alárendelt szívet. Jézus nemcsak a gyilkosokért és a tolvajokért jött el. Hanem a büszkékért, a pletykásokért, a bálványimádókért és a legutolsó rejtett gondolatért, motivációért, aminek kitudódásától rettegünk. Azokért jött, akik úgy gondolják, csak távolról van szükségük rá; azokért, akik úgy gondolják, hogy kellő erőfeszítéssel elvannak egyedül is.
„De ha elismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól.” – 1 János 1:9
Kedvesem, abbahagyhatod a küzdelmet.
Helyette…add át. Emlékezz, hogy ez nem a tökéletesség látszatáról szól. Hanem, hogy átadjuk szükségeinket az Ő tökéletes megoldásának. Kereshetjük a megelégedést millió más helyen, de egyik sem lesz olyan teljes, mint amit Jézus ad. Ő úgy szeret, mint senki más, Ő úgy bocsát meg, mint senki más, úgy ad békét, reményt, örömöt és szabadságot, mint senki más. Nincs több kimerülés. Légy hozzá közel és pihenj meg abban, hogy átöleled azt, Aki már mindent elrendezett.
Úgy gondolod, Isten nem bocsátja meg neked? Ne merj erre a hazugságra hallgatni!
Jézus könyörülete átformálja azt is, ami a világ szerint már teljesen elromlott. A kegyelme kiárad, simává teszi az érdes széleket, a tüskéket jó célra használja és arra, hogy szerényen neki szolgáljunk vele… ha hagyjuk. Ereje felfegyverzi a gyengét, erősíti a megviseltet. Isten a legkevésbé valószínűt választja, mert a történetünk felfedi a dicsőségét.
Elfáradtál a munka és a súly alatt?
Figyelj, ez sosem az előadásról szólt. Hanem arról, hogy engedd, életedet megjelölje az, hogy dicsőíted azt, Aki kihívott a sötétségből az Ő csodálatos fényébe; Aki Neve említésére leveszi rólad a terhet, a bűntudatot és a szégyent. Méltó a Bárány – a bűnösök barátja; az, Aki megmentett és megtisztított téged; az, Aki sosem változik.
„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” – Ézsaiás 43:25
Isten Gyermeke, Ő azt mondja, „Én vagyok az” – aki eltörlöm bűneidet – jobb, ha elhiszed, hogy komolyan gondolja.
Ő az egyetlen Út;
Az egyetlen IGAZSÁG
Ő az Élet, amire üres lelked vágyik.
Fogadd el ezt a csodálatos kegyelmet – attól, Aki teljesen megbocsát és többé nem emlékszik vétkeidre.
Az Ő lábainál
Whitney
*Beszélgessünk: Dicsérd Istent, aki minden bűnünket megbocsátja!!! Szánj időt arra, hogy dicsőíted őt mindazért, amit tett!
Fordította: Virág Eszter
Forrás: https://lovegodgreatly.com/to-the-girl-who-thinks-god-wont-forgive-you/