A bűntudat és szégyen hazugsága

Az egyik legnehezebb teher, amit a nők cipelni szoktak, a bűntudat. A legtöbbünknek ismerős a bűntudat és a szégyenérzet súlya. Néha ez amiatt van, amit tettünk, máskor pedig amiatt, amit velünk tettek. Hányszor tettél már olyat, ami miatt szégyenkeztél, és ami miatt gyötört a bűntudat? És hányszor cipelted magaddal ennek terhét napokon, heteken, sőt akár éveken át?

Gyakran elhisszük azt a hazugságot, hogy ez a szégyenérzet és bűntudat Isten büntetése, hogy ő terheli ránk a bűnhődés terhét, mert rosszak voltunk, De ez nagyon messze áll az igazságtól.

A teológusok kétféle bűntudatról szoktak beszélni, amelyekkel mindannyian megküzdünk:

1. A bűntudat érzése

Ez bizony a kellemetlen igazság. Ha valami rosszat teszünk, bűntudatot kell éreznünk miatta. Éreznem kell a bűntudat kínzó gyötrelmét, ha a szavaimmal és a beszédemmel megbántom a családomat. Mardosnia kell a lelkiismeretemnek, mert nem helyénvaló ez a viselkedés. Amikor gonoszak, barátságtalanok, megbocsátásra képtelenek, kemények, ridegek, önzőek, lusták, büszkék, erkölcstelenek vagyunk (és még folytathatnám, de mindannyian értjük, mire gondolok), akkor nem dicsőítjük Istent, és nem úgy viselkedünk, hogy azzal segítenénk bárkinek megmenekülni Isten ítélete és haragja elől. A hívő életében a bűn természetes következménye a tudat, hogy rosszat tettünk.

A nem Isten szerint való viselkedés és a bűn bűntudatot eredményez, de ennek az érzésnek további célja van.

A bűntudat érzésének az a célja, hogy bánkódjunk a bűnünk miatt, keressük Isten bocsánatát és gyógyító kegyelmét, és törekedjünk arra, hogy a szentség útján járjunk. Ez a fajta bűntudat ajándék, nem pedig büntetés. Segítség annak a hívőnek, aki helyesen viszonyul hozzá.

2. Valódi bűntudat

A bűntudat érzése a belső meggyőződésen alapul. A valódi bűntudat egy olyan lelkiállapot, ahol az elkövetett bűntetteink ítélnek meg minket.

David Platt rámutat, hogy az Ószövetség elejétől kezdve azon munkálkodik Isten, hogy megszabadítsa az ő népét a szégyentől, és visszaállítsa a becsületüket. A Biblia első ígérete is a szabadítás ígérete volt azután, hogy Ádám és Éva bűnt követtek el (1 Móz 3:15).

Ez az ígéret teljesedett be a Golgotán, ahol Isten elvette a bűntudatunkat és szégyenünket, és Jézusra helyezte.

Nagyon szeretem a következő éneket:

Ó, Krisztus, mily terhek alatt hajlott a fejed!

A mi terhünk nehezedett rád.

Te álltál a bűnös helyébe,

Te hordoztál minden betegséget helyettem.

Áldozatként vezettek el, kiontották véredet,

Nincs már rajtam teher.

Írta Anne Cousin (1864-1906), Amanda Greene előadásában 

(több forrás szerint is 1824-ben született, nem 64-ben. A szerk.)

Isten előtti valódi vétkünk az, amit Jézus magára vett a kereszten. Ez valójában azt jelenti, hogy nem vagyunk bűnösek Isten előtt. Lehet, hogy amikor vétkezünk, belénk nyilall a bűnünk miatt érzett fájdalom aznap vagy akár életünk végéig is, de végső soron nem ítélhet el a bűntudat és a szégyenérzet. Kifizette a váltságdíjat, megbocsátotta a bűnödet, elvette a bűnösségedet, és helyreállítja az életedet.

Ne higgy annak a hazugságnak, hogy a bűntudat és a szégyen, amit érzel, Istentől jövő büntetés lenne. Jézus kapta helyetted a büntetést.

Viszont a szégyen és a bűntudat annak az elkövetett bűnnek a természetes következménye, amit el sem kellett volna követnünk. Arra kell hogy emlékeztessen, hogy nem vagyunk tökéletesek, a Megváltónk viszont tökéletes, aki nemcsak hogy elhordozta ennek a bűnnek a büntetését, hanem erőt is ad ahhoz, hogy legyőzzük a bűnt, növekedjünk és megváltozzunk.

Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek.” – Róma 8,1

Ezt a nagyszerű és erőteljes Igeverset betéve kéne tudnunk, hogy fel tudjuk venni a harcot az ellen a hazugság ellen, ami azt állítja, hogy a szégyen és a bűntudat Isten büntetése lenne. Nemcsak hogy tiszta lappal indulhatunk, de folytathatjuk is azzal Jézus gyönyörű és meg nem érdemelt váltságának köszönhetően.

Jézusra tekintve,

Jen

 

Fordította: Greizer Zsófia

Forrás: https://lovegodgreatly.com/lie-guilt-shame/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .