Béke és kegyelem

Pál ugyanazokkal a szavakkal zárja a második thesszalonikai levelet, amikkel kezdte: béke és kegyelem. Szavakkal, melyek bátorításul szolgáltak a híveknek az üldöztetés és a megpróbáltatások idején.

És milyen csodás zárásai ezek a szavak a tanulmányunknak is!

Béke és kegyelem neked, kedves barátom.

Miután 6 hetet töltöttünk a thesszalonikai gyülekezettel, emlékeztetőt kaptunk arra, hogy a béke nem kívülről jön, hanem Jézustól.

A világ megpróbálhatja ellopni a békédet. De légy bátor és állj ellen, hiszen a Béke Istene veled van most és veled lesz mindig, bármilyen körülményekkel kell is szembenézned.

Mivel ez az utolsó napunk így együtt, hadd legyek őszinte: az elmúlt néhány évben nagyon nehéz volt számomra megtartani ezt a békét.

És ez egy olyan dolog, amit eddig sosem mertem kimondani, tudod? Misszionárius vagyok, a hit, a cselekvés asszonya. Én vagyok a bátor, aki szolgálni akar Istennek, mindegy mibe kerül.

Azonban, az éjszaka közepén, amikor a Facebookot bezártam és a látszat lehullott, akkor csak én voltam a bizonytalanságaimmal, a kételyeimmel, a félelmeimmel. Itt kell maradnunk? El kéne mennünk máshová? Tényleg ez Isten akarata? Tényleg át kell mennünk mindezen? Vagy van valamiféle mártír-szindrómánk? Ez az a hely, ahol fel akarom nevelni a gyermekeimet? Megéri mindez?

Ez és számtalan ezekhez hasonló kérdés jutott eszembe újra és újra, és nemcsak Isten életemre vonatkozó akaratában kezdtem kételkedni, hanem a szeretetében is… miért engedi, hogy annyi gonosz érjen el minket, ha Neki szolgálunk?

Engedtem, hogy a tolvaj belopódzon és ellopja a békémet.

De nézzük meg, hogy mit mond Pál a levele végén…

…Maga a békesség Ura adjon nektek mindig minden körülmények között békességet.

Mindig, minden körülmények között.

Megtanultam, hogy a békességem abból származik, ha átengedem Istennek az irányítást. Abból, hogy megértem, a színfalak mögött munkálkodik az én javamra és az Ő dicsőségére. Abból, hogy elfogadom Isten rám és a családomra vonatkozó akaratát.

Jelenleg azt akarja, hogy ne egy csinos kis házban éljünk. Nem azt, hogy bővelkedjünk földi javakban. Nem azt, hogy csendben, kényelemben éljünk. Azt akarja, hogy elviseljük a szűkölködést, a veszélyt, az egymást követő próbatételeket. Hogy küzdjünk, hogy elviseljünk, hogy szembenézzünk az ellenállással, az elbukással és újra felkeljünk.

Azt akarja, hogy küzdjek a béke megtartásáért. És a küzdelem – és a győzelem – egyetlen módja, ha térden állva vívom ezt a csatát. Ha átadom Neki mindenemet. Az elvárásaimat, a követeléseimet, egy más életről szóló gondolataimat, a kényelmemet, a szűkölködésemet. Ha mindezt Neki adom. Minden nap. Akkor és csak akkor, megtapasztalhatom békéjét mindig, minden körülmények között. A kis és a nagy dolgokban is. A fontos, kiemelkedő dolgokban és a rutinban is.

Ne engedd, hogy lelked ellenséged belopódzon és ellopja a békédet! Harcolj!

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7

Tudom, hogy nehéz időkben egyszerűbb, ha engedjük, hogy a kételyeink és félelmeink eltöltsék a gondolatainkat és a szívünket. De azt is tudom, hogy az Isten akarata szerinti élet– bármilyen nehéz is vagy bármennyire is különbözik attól, amit mi elképzeltünk – az egyetlen, ami mindig, minden körülmények között békét ad nekünk.

Add át magad Isten akaratának és nyugodj meg! Hagyd, hogy a Sátán magával vigye félelmeidet és engedd, hogy Isten betöltse a szívedet az Ő tökéletes békéjével.

 

Az Ő szolgálatában megelégedve,

Edurne

 

Edurne férjével és három gyermekével Puerto Ayacuchoban, Venezuelában él, ahol misszionáriusként szolgálnak az amazonasi esőerdő törzsei között. Szenvedélyesen szeretné segíteni a nőket és a gyermekeket, hogy megértsék Isten Igéjét és abban, hogy növekedjenek és világítsanak a hitben. Szolgál a Szeresd Nagyon Istent nemzetközi csoportjában és emellett vezeti az SZNI Spanyolországot. Megtalálhatod Edurne-t és csapatát az Ama A Dios Grandemente oldalon.

 

Fordította: Virág Eszter

Forrás: https://lovegodgreatly.com/peace-and-grace/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.