Egymást szolgálva

Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még a saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk!” – 1 Thessz 2:8

Mindannyian szeretjük a barátságot és egyben sóvárgunk is utána. Még akkor is, ha jelentősen introvertált vagy, ahogy én is, a barátság fontos. Szórakoztató másokkal beszélgetni, velük együtt nevetni, együtt enni, jó, ha van valaki, akivel meg lehet beszélni az élet különböző részeit, mint amilyen például a szülői lét, a házasság, az egyedülállóság, a szervezés, a dekoráció, a kézművesség vagy a szórakozás.

De leginkább olyan emberekre van szükségünk az életünkben, akik készek arra, hogy szolgáljanak felénk az Evangéliummal. A mai Igénk alapján a mások felé való szolgálathoz szükségünk lesz néhány dologra.

Tudás

Amikor Pál Thesszalonikába ment, a célja az volt, hogy az Evangélium jó hírével bátorítsa az embereket. Amikor, ahogy Pál is tette, átadjuk másoknak az Evangéliumot, tudnunk kell, hogy annak milyen hatása van a mi életünkre.

Összefoglalva, az Evangélium Jézus élete, halála és feltámadása.

És mi ezt nyerjük e háromból:

  • Az életéből

Krisztus földi életének ideje alatt mindenben sikeres volt, amiben mi elbukunk. Minden törvényt, melyet mi megszegünk, Ő tökéletesen megtartott értünk. És így, az Ő tökéletes élete és az Ő igaz volta, ha hiszünk, nekünk „íródik jóvá”.

  • A halálából

Jézus a halálán keresztül kifizette a bűneink árát, így megbocsátást nyertünk. Nem kell többé vállunkon hordoznunk az ítélet súlyát, hiszen az Jézus vállára tevődött át. Halála által van megváltásunk Isten haragjától és bűneink büntetésétől.

  • A feltámadásából

Amikor Jézus feltámadt a halottak közül megmutatta, hogy Ő ura mindennek, beleértve a halált is. A Róma 8:11 azt tanítja, hogy az az erő, ami feltámasztotta Krisztust a sírból, ugyanaz az erő, ami minden hívőben él. Mivel birtokoljuk ezt az erőt, képesek vagyunk arra, hogy harcoljunk a bűn ellen és győzedelmesen éljünk. Nem vagyunk többé rabszolgák, hanem szabad nők vagyunk, akik diadalt arathatnak a bűn felett. Megvan az erőnk arra, hogy megváltozzunk, nem azért, mert erősek vagyunk, hanem mert az erős Jézus ereje a miénk.

Fontos, hogy igazán tudjuk és értsük mindazt, amit Krisztus az életén, halálán és feltámadásán keresztül tett értünk. Hiszen ez hatalmas bátorítás az életünkben és lehetővé teszi, hogy mi is bátorítsunk másokat.

Merészség

Mindnyájunknak szüksége van az Evangélium Igazságának bátorítására és kihívásaira, hiszen feledékenyek vagyunk. Szükségünk van olyan emberekre, akik merészen azt mondják nekünk, „Ne add fel a bűneid elleni harcot, hiszen megvan mindened ahhoz, hogy győzedelmeskedni tudj rajta.” Máskor pedig olyanokra van szükségünk, akik kimondják a nehéz igazságot az életünkben, „A panaszkodás nem illik Isten gyermekéhez, aki az Ő királyságának örököse.”

De ennek a merészségnek alázatossággal kell vegyülni. Még Pál is azt mondta: „úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.”

Meg kell tanulnunk merészen, de alázattal bátorítani azokat, akikhez közel állunk azzal a jó hírrel, amit az Evangélium hozott nekünk.

Kedvesség

Valahányszor beleszólunk a másik életébe kedvességgel kell azt tennünk. Annak ellenére, hogy Pál alkalmanként nagyon direkt volt, egyben mindig kedves is.

Olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. (7. vers).

Az Evangélium Igazságai csodálatosak azoknak, akik kimerültek, félnek, vagy akiket bűneik elbátortalanítottak.

Az Evangéliumot megéri hirdetni, hiszen megéri megismerni Istent. Pál kész volt arra, hogy ezeket a jó híreket elvigye a thesszalonikaiaknak még akkor is, ha nehézségeket és üldöztetést kellett megtapasztalnia. Pálnak megérte.

Számodra is annyira csodálatos az Evangélium, hogy kész vagy merészen és kedvesen bátorítani vele a körülötted lévőket?

 

Jézusra tekintve,

Jen

 

Fordította: Virág Eszter

Eredeti bejegyzés: https://lovegodgreatly.com/ministering-one-another/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .