Amíg vártuk, hogy a fiam befejezze az úszás edzését, a lányom csendben ült, Billy Graham határozott hangját és erőteljes szavait hallgatta egy régi videófelvételről. Halálának híre aznap árasztotta el a híreket és a rádiókat és a lányom tudni akarta, hogy ki volt Isten eme csodálatos embere.
Némi idő elteltével érzelmektől elárasztva, már nem tudott tovább csendben maradni. Könnyekkel az arcán ezt suttogta:
“Kedves volt és nem félt.”
A kedvesség adott volt. Ezt a lányom is várta tőle. De félelem nélkül hirdetni az evangélium üzenetét ilyen világosan és bátran? Ez volt az, ami megérintette.
9 évesen a kislányom már belekóstolt az emberektől való félelembe. A testalkattól kezdve a játszótéren való bátor kiállásig, tudja, hogy a világ nem mindig fogadja szívesen az Igazságot. Ó lányok, ezt már én is tapasztaltam…
Az emberektől való félelmem meggyőzött, hogy hallgassak, amikor fel kellett volna szólalnom.
Hezitáltam, amikor ki kellett volna állnom.
Meggyőzött, hogy igennel feleljek, amikor nemet kellett volna mondanom.
Tolakodásra ösztönzött, amikor várnom kellett volna.
“Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, oltalmat talál.” – Példabeszédek 29:25
De aki az Úrban bízik…
A lányom a múltban megtapasztalhatta az emberektől való rettegést, de van valaki, aki hatalmasabb annál. Tudja, hogy olyan ajándékot kapott, ami túl értékes ahhoz, hogy elrejtse és elhatározta, hogy a félelem nem állhat többé az útjába.
Híján vagy a hitnek és megbénít az emberektől való félelem?
- Emlékezz, hogy Isten megbízható. “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” – Zsidók 13:6
- Bánd meg a nem helyénvaló félelmedet. “Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” – Apostolok cselekedetei 5:29
- Helyettesítsd istenfélelemmel az emberektől való félelmedet. “Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem.” – Példabeszédek 19:23
Másnap reggel friss bátorsággal ébredt, erőt merített Isten szavából mielőtt eltette a kis rózsaszín Bibliáját a táskájába az ajtón kifelé menet. Talán sosem fog stadionokban tömegek előtt beszélni, ahogy Mr. Graham tette, de lesz valaki, aki majd mellé ül az iskolabuszon és még sosem hallott Istenről. És ma – Isten ereje és a teljes szent elrendelés által – a hit legyőzte a félelmet.
Mi lenne, ha ma Istent félnénk az emberek helyett, és visszautasítanánk, hogy féljünk bármitől is, amit a világ elénk hoz, mert annyira biztosak vagyunk abban, hogy Isten velünk van?
Mi lenne, ha ma – Isten ereje és a teljes szent elrendelés által- …
felszólalnánk az igazságért.
hittel kiállnánk.
nemet mondanánk a bűnre.
várakoznánk és bíznánk.
Biztonságban vagy az ő gondoskodása alatt barátom! Mi az, amit ma tőled kér Isten, hogy tedd meg hittel?
Ó Atyám, add, hogy egyszer majd rólunk is ezt mondják: “Kedves volt, nem félt…”
Isten lábainál,
Whitney
Fordította: Virág Eszter
Forrás: https://lovegodgreatly.com/overcoming-fear-man/