Nem evilági hála

„Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek“ – Kolossé1:3-5

Itt ülök egy flanelingben és egy sálban, sütőtök ízesítésű kávét szürcsölgetve, miközben azokat a csodálatos színes őszi leveleket nézegetem, amelyeket négy izgága gyermek hordott az ajtónk elé.  Aaahhh… a Hálaadás a nyakunkon van, és úgy érzem, szerelmes vagyok.

Azonban nálunk, az Egyesült Államok középnyugati részén ezeket a langyos, napos napokat és a lélegzetelállító őszi színeket nemsokára felváltja majd a fagyos idő és a sivár táj, amely jobban emlékeztet a halálra, mint az életre – és ez eszembe juttattja, hogy az évszakok váltakozása mennyire hasonlít az életünk váltakozó időszakaira.

De ma akár bővölködő, akár szűkölködő „esztendőre” ébredtél is fel, mindig találhatunk hálát a szívünkben egy olyan Isten miatt, aki sohasem változik.

Ezen a héten olyan Igeverseket fogunk tanulmányozni, melyek esetében alkalmunk lesz gyakorolni ezt az igazságot. Nem anyagi bőségről, tökéletes kapcsolatokról, vagy olyan földi kormányokról fogunk olvasni, akik mindent a kezükben tartanak. De az Igeversek emlékeztetnek majd minket arra, hogy Jézus miatt folyamatosan hálásak lehetünk Istennek; függetlenül attól, hogy milyen időszakban találjuk magunkat. Ahogy ezen a héten Isten Igéjén kezdesz elmélkedni, gondolkodj el ezen a bátorításon a Kolossé 1-ből.

  1. Annak adj hálát, akinek jár!

„Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik – nem úgy, mint az égitestek fénye.“ – Jakab 1:17

Mielőtt Istenhez jövök imában a napi kérések listájával a kezemben – vagy büszkeségemben teljesen elfelejtek Hozzá fordulni –, vajon tényleg szánok rá időt, hogy őszintén megköszönjem azt, hogy Ő az egyedüli forrása minden jónak? Legyünk ezen a héten minden utunkon hálás gyermekek – de nem magunkkal dicsekedve, vagy a hiányunk miatt panaszkodva. Inkább ismerjük fel Isten kegyelmét és gondoskodását az életünk minden területén, aztán pedig szánjunk időt arra, hogy minden tiszteletet és dicséretet a mi jóságos Atyánknak adjunk meg.

  1. Adj hálát azért, amid most van Krisztusban!

„Hiszen megismertétek Urunk, Jézus Krisztus irántatok való bőkezűségét és nagylelkűségét! Bár Ő gazdag volt, szegénnyé lett értetek, hogy az Ő szegénysége által ti meggazdagodjatok.“ – 2 Korinthus 8:9

A gondoskodásról alkotott földi elképzelésünk teljesen új színben tűnik majd fel, amint mindent az Isteni kegyelem szemüvegén keresztül kezdünk el szemlélni. Habár valaha szellemi szegénységben éltünk, Isten gyermekeiként ma már gazdagok vagyunk az Ő szeretetében és irgalmában. Ennek pedig nem egy hidegen ismételgetett keresztény frázisnak kellene lennie! Szó szerint máshogy kellene járnunk, beszélnünk, látnunk és élnünk, mint a világ többi részének amiatt az átformáló hit, szeretet és remény miatt, amit Krisztusban kaptunk. Emiatt a kolosséi gyülekezet tagjainak híre messzire szállt, és az aktuális kultúrával szembemenő életük olyan fényesen világított, hogy ezt Pál és mások sem tudták nem észrevenni, és nem hálát adni érte Istennek. Bárcsak a mi életünk is ilyesfajta katalizátorként működne mások számára, és arra ösztönözné őket, hogy hálát adjanak a Nagy Adakozónak!

  1. Adj hálát a várakozásért, és az abban való reményért, ami még jönni fog!

„Így várjuk azt a napot, amikor beteljesedik reménységünk, és nagy Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus dicsősége láthatóan megjelenik.“ – Titusz 2:13

Ó, bárcsak sose felejtenénk el, hogy az Isten kegyelméből kapott kóstoló az egyetlen olyan ízelítő, amelyet mindabból a teljességből ezen a földön észlelhetünk, amit Isten elkészített nekünk! Krisztus követőiként a hálaadás folyamatos állapotában élhetünk ha levesszük szemünket erről a világról –  ahol a rozsda és a moly pusztítanak, és ahol a tolvajok lopnak –, és a kincseinket a mennyben kezdjük el tárolni, ahol nincs több bűn, és az örökkévalóságot a Királyok királyának és az Uraknak urának a jelenlétében töltjük majd.

Ahhoz, hogy egy hálás szívünk legyen, amely nem evilági – amelyet azonban észrevesz ez a világ! –,  közeli és személyes kapcsolatba kell lépnünk Istennel, és éreznünk és látnunk kell, hogy jó az Úr, úgy dédelgetve Őt, mint a legdrágább kincsünket…

 

Az Ő lábainál,

Whitney

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/gratitude-not-of-this-world/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .