Isten Igéje minden időben

„Igen, hirdesd Isten szavát az embereknek akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet!” – 2 Timóteus 4:2

„Te azonban, Timóteus, tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hogy igaz! Hiszen jól ismered azokat, akik ezekre az igazságokra tanítottak téged. Már gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat is, amelyekből megértheted a megmenekülés titkát. Ez a megmenekülés pedig a Krisztus Jézusban való hit által érhető el.” – 2 Timóteus 3:14-15

Ezek a szavak Isten szívéből szólnak, gyermekem, és neked szólnak.

Már egészen újszülött korodtól kezdve – az éjszaka azon őrült óráiban, amikor csak te és én voltunk ébren – belesuttogtam az Ő szavait apró, vigasztalhatatlan füleidbe. Milyen nagyon imádkoztam, hogy a Szent Szellem használja Isten szavait arra, hogy elhozzák a természetfeletti békét és nyugalmat azokon az álmatlan éjszakákon, melyek lassan évekké váltak! És megtette.

Ahogy nőttél, az édes kis kacagás, a kifröccsent tej, a kanapén való szundi és anyu ölelgetése közben minden reggel hallottad a hangját – miközben mi olvastuk az aznapi Igéket. Az az Ige, ami megtartott és képzett minket a kisbabakor elfoglalt napjaiban, ma is megtart és képez bennünket.

Az Ő megszentelt szavait hallgattad, amikor a családi áhítat közben fejjel lefelé lógtál a kanapéról; azokban az években, amikor komoly kihívást jelentett a számodra nyugton ülni, és úgy éreztem, hogy fürge kis kezeid sosem fognak pihenni. És akkor, amikor már úgy tűnt, az egész egy fabatkát sem ért, egyszer csak mégis elég sokáig tudtál ülve maradni ahhoz, hogy érdemben hozzászólj a beszélgetéshez – kegyelmi jele volt ez annak, hogy Isten akkor is munkálkodik az aprócska szívekben, amikor mi azt nem láthatjuk. Ezek a kegyelmi jelek emlékeztettek minket arra, hogy továbbra is maradjunk meg az Igében, és várakozzunk hűségesen.

Az összeütődő tányérok, a versengő hangok, a folyton szóló ajtócsengő, és a megoldásra váró házifeladatok közepette körbeültük sokat megélt étkezőasztalunkat, és végigküzdöttük magunkat a nehéz részeken. Ahogy a külső hangok felhangosodtak, Isten szavai édesebbé váltak. Amikor kérdések merültek fel, az Ő szavai rejtették a válaszokat. Amikor rossz híreket kaptunk, az Ő szavaiban leltünk menedéket. Az Ő Szent Szellemének ereje által ezek a szavak látást, könyörületet, és jobb megértést adtak arra vonatkozóan, hogy hogyan éljünk és legyünk fények egy olyan világban, amely nem ismeri Őt. Megtanultuk, hogy talán idegeneknek érezzük magunkat ezen a földön, de az Ő gondolataival, és az előttünk kiterített lapokba szőtt szívével soha nem vagyunk egyedül.

„Igen, hirdesd Isten szavát az embereknek akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet!” 2 Timóteus 4:2

Amióta csak leér a lábad a földig, a közösen elfoglalt, megszokott templomi padban csiklandozom a kezed miközben az Igét hallgatjuk. Akár a kórusból, akár a szószékről hallottuk őket, az Ő inspiráló szavai felemeltek, elítéltek, bátorítottak, kijavítottak minket, és olyan reményt adtak, ami nem ebből a világból származik. És amikor látod, hogy forró könnyek áztatják az arcom? Egyszerűen csak megérintett Jézus, drágaságom. Mert annyira bűntudatom van. Mert annyira megalázott az Ő kegyelme. Mert annyira hálás vagyok a keresztért. Az Ő szavai hoznak minket erre a helyre. Az Ő szavai vezetnek saját Magához.

Most pedig elérkezett az idő, drága gyermekem, hogy magad nyisd ki a Könyvet.

„Mert eljön az idő, amikor az emberek hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek maguknak, akik azt fogják mondani, amit az emberek hallani szeretnének. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek érdeklik őket.”2 Timóteus 4:3-4

Merülj el naponta az Ő igazságában! Idd naponta az Ő jelenlétét! Ezeken a drága oldalakon keresztül ismerd meg azt, Aki mindenét odaadta érted, és soha, de soha ne hagyj fel az Ő keresésével és szeretetével. Lesznek olyanok, akik elfordulnak majd az Ő Igéjétől, hogy múló szenvedélyeket kergessenek ahelyett, hogy Benne tartós szabadságra lelnének. De te állj meg szilárdan abban, amit tanultál! Rejtsd el azt a szíved mélyére, és ne térj el attól, mert ez mentőöv a számodra: biztos szikla a vészterhes időkben és a felhívás arra, hogy kitarts, amíg a hited valósággá nem válik.

A Bibliád nem arra való, hogy a polcon heverjen, hanem arra, hogy egyenesen az Atyához vezessen.

Szellemben és igazságban már mindent megadott a számunkra, ami szükséges.

Fuss Hozzá!

Ismerd meg!

Dicsőítsd!

Ragaszkodj Hozzá!

Majd vedd fel a keresztedet, és kövesd Őt…

„Te azonban őrizd meg a józanságodat, és bármilyen nehézséggel kell szembenézned, viseld el! Hirdesd az örömhírt! Kitartóan végezd mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten rád bízott!”2 Timóteus 4:5

 

Az Ő lábainál,

Whitney

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/gods-word-for-lifes-seasons/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .