Védd az evangéliumot

Néha elgondolkozok azon, hogy milyen lenne a történelem egy másik idejében élni. Akkor, amikor a világ nem volt ennyire cinikus, amikor a tolerancia nem egy vallás volt, amikor a siker többet jelentett, mint a pénz és hatalom, és amikor az emberek őszintén odafigyeltek egymásra. De más idők csak más kihívásokat állítanak egy bűnbeteg világban.

Pálnak és Timóteusnak is biztosan meg voltak a saját kihívásaik.

De ahelyett, hogy a történelem egy másik idejére fókuszáltak vagy valamilyen egyszerű megoldásra, Pál a jelen feladataira koncentrált.

Ők misszióban levő férfiak voltak, és itt volt az ideje, hogy komollyá legyenek.

Védd a rád bízott örökséget…

„Amikor azt olvasom „védd a rád bízott örökséget”, egy foci játékost látok, akinek odaadták a labdát és a saját életével védi, amíg a gól felé fut. Az úton vannak, akik meg akarják állítani. Néhányan a nyomában lesznek, mások megpróbálják leszorítani minden oldalról, mások megpróbálják azt, hogy ügyetlen legyen a labdával. Mindannyian meg akarják állítani azt, hogy sikerüljön a gól. Ez a kép olyan, amilyennek a mi lelki életünket érezzük néhanapján. De azzal szemben, ami ellenünk jön, mi kitartunk a saját hitünkben, a menny céljára szegezzük a szemünket, és emlékszünk arra, hogy miért is játszunk.” – Angela Perritt

Amíg az 1Timóteus 6-ot tanulmányoztuk ezen a héten, felnyitottam a 9 éves NlrV korábban olvasott Bibliámat. IMÁDOM Pál Timóteushoz intézett szavainak direktségét ebben a részben ebben az édes fordításban:

Tarts ki amellett, amiben hiszel.

Tarts ki az örök élet mellett.

Isten életet ad mindennek.

Vesd a reményed Istenbe.

Ragadd meg az életet, ami igazán élet.

Timóteus, védd, amivel Isten megbízott. Fordulj el az istentelen fecsegéstől. Maradj távol az ellenkező ötletektől, amiket hamisan tudásnak hívnak. Néhányan hisznek bennük. Azzal, hogy ezt teszik, ők elvándorolnak a hittől.

És meg kell kérdeznem.

Aktívan megragadod – komolyan védve mindened, amid van – azt az életet, ami IGAZÁN élet?

Vagy támadásban élsz, minden oldalról körülvéve, az elhitt hazugságokkal, és úgy érezve, hogy feladod, mert a világ súlya rajtad van?

Kerülj vissza a játékba azzal, hogy mélyet iszol az evangéliumból.

Az evangélium az, ahol a remény lakik. Ez ahol a mi elménk védekezik a csatákkal szemben, amik körbe vesznek minket. Az evangélium felemel minket a mocsokból, helyrerak az úton, és erősen beültet minket a földbe. Erőt ad nekünk arra, hogy visszatérjünk nagyobb elhatározottsággal, mint valaha, mert meg vagyunk győződve arról, hogy semmi nem állhat a biztos győzelem útjába.

Ha az evangéliumot őrzöd, a világ nem tudja elvenni az örömöd.

Ha az evangéiumot őrzöd, a világ nem tudja megingatni az elméd.

Ha az evangéliumot őrzöd, a világ nem tudja ellopni a fókuszodat.

 

Ha az evangéliumot őrzöd, akkor nem tehetsz mást, átadod…

 

Beszéljünk arról, hogy az életed melyik területén kell kiállnod és védened az evangéliumot ezen a héten?

 

Az Ő lábainál,

Whitney

 

Fordította: Gönczy Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/guard-the-gospel/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .