1. és 2. Timóteus – 2. hét / 2. nap

 

„Tehát azt akarom, hogy imádkozzanak a férfiak mindenhol! De amikor imádkoznak, és felemelik a kezüket, szentek legyenek, ne legyen a szívükben harag, vagy kételkedés. Az asszonyok és leányok pedig ne feltűnő módon, hanem szerényen öltözködjenek, tisztességes ruhákat viseljenek. Ne hordjanak különleges frizurát, aranyat, gyöngyöket, vagy drága ruhákat. Inkább azzal díszítsék magukat, hogy Istennek tetsző dolgokat tesznek, mert ez illik azokhoz, akik azt mondják, hogy Istent imádják.” – 1 Timóteus 2:8-10

Bárcsak észrevennénk, hogy mennyivel másabb lenne az életünk, ha több fontosságot tulajdonítanánk az ima erejének! Mi lenne akkor, ha minden nap legalább annyi időnk szánnánk az imára, mint arra, hogy elkészüljünk a munkába, az iskolába, vagy az imaházba? Pál itt nem arra céloz, hogy a nőknek egyáltalán nem kéne reggelente azzal foglalkozniuk, hogy csinosak legyenek. Neki a motivációjukkal volt gondja. Timóteus gyülekezetében ugyanis akadtak nők, akiket sokkan jobban érdekelt az, hogy hogy néznek ki, és hogy túlszárnyalják egymást, mint az, hogy milyen a szívük. Semmi rossz nincs abban, ha az ember szeretne jól kinézni, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az igazi szépség belülről fakad.

Drága Jézus!

Bocsásd meg azt, amikor jobban érdekelt a külsőm, mint a belső szépségem ápolása! Segíts, hogy imádkozó nő lehessek, aki naponta több időt tölt imával, mint az azon való pörgéssel, hogy hogyan is néz ki. Segíts, hogy példa lehessek a nők következő generiációja előtt, megmutatva nekik, hogy hogyan ne essenek az összehasonlítgatás csapdájába, hanem inkább örömet leljenek abban, ahogyan Te mindannyiunkat egyedivé teremtettél. Ámen”  (YouVersion)

Fordította: Szabó Anna

Szintén kedvelheted

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .