5. hét / 5. nap – Bölcsesség a kísértésben: Visszatartani a jótéteményt

“Ne tartsd vissza a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megtétele.” Példabeszédek 3:27

Számomra a Biblia legkeményebb tanításai azok, amelyek egyenesen szembemennek az én önző testiségemmel. Szeresd ellenségeidet. Tartsd örömnek, ha próbákba kerülsz. Bocsáss meg azoknak, akik vétkeztek ellened, akár hetvenszer hétszer is. Isten aztán tudja, hogy hogyan találkozzon velem abban a mennyei szakadékban, mely az Ő elhívása és a tetteim között tátong. Ez is egy ilyen nehéz parancsolat: ne tartsd vissza a jótéteményt, ha hatalmadban van annak megtétele.

A hívőknek mindig kísértés lesz visszatartani valami jót. Habár a mai Igerész eredetileg arra utal, hogy ne tartozzunk senkinek, nagyon sok olyan jó ajándék van, amelyet Isten szeretne, ha másoknak adnánk. A hívőket arra hívta el Isten, hogy alárendeljék az életüket Neki. Amikor bőkezűen bánunk a pénzünkkel, az időnkkel, a lelki ajándékainkkal, a megbocsátással, a szeretettel, a kegyelemmel és az irgalommal, akkor Jézusra mutatunk.

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá…”  – Jakab 1:17

A hívők Isten kezei és lábai. Amíg Jézus vissza nem tér az övéiért, mi vagyunk az edények, melyeken keresztül Isten a világra áraszthatja csodálatos ajándékait. Isten arra hív minket, hogy meghaljunk önmagunknak – hogy feladjuk az álmainkat, a vágyainkat, valamint a terveinket, és kövessük az Övéit.

„ Akinek megvan a megélhetése a világban, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. – 1 János 3:17-18

Miért olyan nehéz önfeláldozóan adni? Az adakozás kockázattal jár, így gyakran azon kapjuk magunkat, hogy garantált nyereséget keresünk a befektetésünkben. Mi van akkor, ha az adott ember nem dolgozott meg érte? Mi van, ha nem érdemli meg? Mi történik, ha hálátlan? És ha nem fizeti vissza? Hogyan lesz rám hatással a veszteség? Az adakozás mindig magában hordozza a kockázatot, de muszáj Istenre bíznunk a befektetéseinket. Amikor önfeláldozóan adunk, akkor a fenti kérdésekre adott válaszokhoz való jogunkról is lemondunk.

Amikor Isten jó adományait és tökéletes ajándékait adjuk másoknak, akkor megtagadjuk magunkat, és Jézus szeretetét, jóságát és kegyelmét osztjuk meg velük.

Jézusnak adni annyit tesz, mint lemondani a jogról, hogy megítélhessük, ki méltó a szeretetünkre és bőkezűségünkre.

Jézusnak adni annyit tesz, mint lemondani a jogról, hogy elutasítsuk és figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik megbántottak.

Jézusnak adni annyit tesz, mint lemondani a jogról, hogy miénk legyen az utolsó szó, és hogy bosszút állhassunk a másikon.

Jézusnak adni annyit tesz, mint lemondani a jogról, hogy visszautasítsuk a megbocsátást.

Jézusnak adni annyit tesz, mint lemondani a jogról, hogy visszatartsuk a jótéteményeket.

Amikor visszatartjuk a jót az emberektől, akkor magát Istent zárjuk el előlük.

Jézus jóságát megosztani az emberekkel néha kényelmetlen lehet, nehézkes, vagy akár fájdalmas is. Azonban a keresztényeknek mindig Jézusra kell példaként tekinteniük, aki a végsőkig ontotta magából a szeretetet, a kegyelmet és a megbocsátást azoknak, akik nem érdemelték meg. Isten arra hív bennünket, hogy Őt tegyük az első helyre azáltal, hogy elvárások nélkül szeretjük az embereket.

Amikor az emberek Istent helyezik az első helyre – amikor Isten embereit helyezzük az első helyre – akkor Ő ígéri, hogy meg fogja áldani az életünket, és sokkal bőségesebben ellát minket, mint ahogy mi gondoljuk. A mások felé való kedvességünk nem tűnik el nyom nélkül. Nem tudunk többet adni, mint amennyit Isten adhat!

Amikor eléd kerül a lehetőség, hogy jót tegyél valakivel, kérdezd meg magadtól: Vajon azon is ennyit hezitálnék, hogy Istennek bőségesen adjak? Végső soron nem annak adunk, aki szükséget szenved, hanem magának Krisztusnak. Mennyit ér Isten nekem és neked?

Milyen elvárásokkal közeledsz azok felé, akiket meg kellene áldanod? Milyen jótéteményeket tartasz vissza azért, mert túl nagy az áruk? Milyen körülmények között van szükséged Istenre, hogy segítsen kevésbé ragaszkodni az önfenntartáshoz? Hogyan imádkozhatunk érted, hogy minden találkozásod alkalmával „Jézusnak adj”?

Béke és kegyelem legyen veletek,

Terria

Terria az SZNI bátorító és közösségi médiát kezelő csapataiban szolgál. Virginia államban él a férjével, és két gyönyörű egyetemista lány büszke édesanyja. Szenvedélyes célja, hogy lángra lobbantsa, és bátorítsa a századfordulón élő nők generációit, hogy azok meg akarják ragadni Isten igazságát, és ragaszkodjanak hozzá. A hétköznapokban szorgalmasan dolgozik; többnyire kórházakban láthatjuk ilyenkor, ahol meghallgatja a betegek történeteit, és megosztja a történeteit, és azt a szeretetet, mellyel Isten elárasztotta az életét. Bár Terria életének körülményei néha zűrzavarosak, Isten mindig megmutatja neki erejét és szeretetét.

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: http://lovegodgreatly.com/withholding-good/

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .