4. hét / 4. nap – Bölcsesség a munkában és a pénzügyekben

Olvasd el:
“Az igazak csak jót kívánnak, az istentelenek viszont haragra számíthatnak.
Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik, és van olyan, aki visszatartja a
járandóságot, mégis nagyon szűkölködik.
A mással jót tevő ember bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.
Átkozza azt a nép, aki búzáját visszatartja, annak fején viszont áldás van, aki áruba bocsátja.
Aki jóra igyekszik, jóakaratot szerez, de aki gonoszt forral, magára vonja azt.
Aki gazdagságában bízik, elbukik, de az igazak kivirágoznak, mint a fa ága.” (Példabeszédek 11:23-28)
IMÁK: “A mással jót tevő ember bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11:25)
“Hívőkként bátorítást kaptunk arra, hogy nagylelkűen és jókedvűen adakozzunk, mert Isten bőségesen meg fog áldani érte. Nem kell attól tartanunk, hogy adakozásunk elkerüli Isten figyelmét, vagy hogy Ő megfeledkezne róla, még akkor sem, ha a megajándékozott elfeledkezne arról. Soha nem veszítünk, ha áldásként szolgálunk a szükségben levők felé.
Ki az a környezetedben levő személy, aki felé Isten indít, hogy áldásként szolgálj? A jókedvű adakozás Isten benned levő kegyelmét tükrözi, és közelebb vonz téged Hozzá. Amikor Isten áldásait mérlegeljük, válaszképpen mi is áldásban kell részesítsünk másokat.
Mennyei Atyám, köszönöm neked azokat a személyeket, akik által megáldottál engem és családomat. Uram, kérlek segíts, hogy én is áldás legyek mások számára. Hozz életembe olyan személyeket, akiknek szükségük van a lelki ajándékaimra, időmre, tehetségemre és kincseimre. Segíts kevésbé gyanakvóvá, és egyre nagylelkűbbé válnom a szükségben levőkkel szemben. Jézus nevében kérlek. Ámen.” (You version)
Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .