„Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet.” Példabeszédek 25:21
A Példabeszédek 25:21-ben Salamon, akit úgy ismerünk, mint „a valaha élt legbölcsebb ember”, első kézből mutatja meg azt, hogy hogyan lehet jól szeretni az embereket, és hogyan néz ki, amikor ezt a gyakorlatba is átültetjük. Minden egyes hívőt egy kihívás elé állít, amikor azt mondja, hogy nem csupán a barátainkat kell szeretnünk, hanem az ellenségeinket is. Mélyen, legbelül ennek még a gondolatától is mindannyian felsóhajtunk, és megpróbáljuk megmagyarázni, hogy miért is olyan nehéz azt a bizonyos személyt szeretni. Salamon szavai itt arra hívják fel a figyelmet, hogy cselekvő módon szeressünk, vagy ahogy én szeretem mondani, két lábbal a földön járva. 21. versben azt mondja: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet.” Vagyis ne csak mondd, hogy szereted, hanem töltsd meg a szavakat értelemmel, és szereteted nyilvánítsd ki tettekben!
A társadalmat manapság elárasztják az egymásnak ellentmondó vélemények és az ellenséges viselkedés. Ezt látjuk magunk körül: a kapcsolatainkban, szellemi és politikai értelemben… bárhol. A kihívás, hogy szeressünk másokat más és más formában jelenik meg. Olyan emberek formájában, akik lekezelnek, vagy nem kedvelnek minket, akik nem hisznek abban, amiben mi hiszünk, akik nem úgy beszélnek, mint mi, akiket nem úgy „neveltek”, mint minket, vagy akik csak egyszerűen nem jól bánnak velünk. Talán rengeteg óriási különbség van a kereszténység és más vallások között, de a kereszténység páratlansága abban áll, hogy ez a vallás bátran felemeli a szavát amellett, hogy szeressük ellenségeinket. Egy olyan világban élünk, amely folyamatosan azzal traktál minket, hogy kit és hogyan szeressünk, egy adok-kapok alapú evangéliumot hirdetve. A környezetünk arra ösztökél minket, hogy csak azokat szeressük, aki azt viszonozzák, hogy csak a saját barátainkhoz legyünk hűségesek, hogy csak azokhoz forduljunk szeretettel, akik egyetértenek velünk, vagy akik kedvesen viselkednek velünk. De a Biblia egy másfajta megközelítésről beszél, és arra kér minket, hogy mindenkit szeressünk, még az ellenségeinket is.
„Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet. Mert parazsat gyűjtesz fejére, és az Úr megfizet neked.” Példabeszédek 25:21-22
A szeretetnek megvan az a tulajdonsága, hogy úgy átjárhatja egy ember szívét, ahogyan semmilyen más erő nem képes, kiváltképp akkor, ha az meg nem érdemelt szeretet. A Biblia itt egy metaforával él: ahogyan a fémeket parázs alá temetik, hogy megolvasszák, úgy a szívet is meglágyíthatja egy kis kedvesség. Az ellenség fejére gyűjtött parázs arra a kínzó bűntudatra utal, melyet ellenségünk érez majd akkor, amikor ebben a ki nem érdemelt eljárásban részesítjük. Semmi sem képes úgy megváltoztatni egy ember szívét, mint ha olyan szeretetet kap, amelyért nem dolgozott meg. Ez a téma többször előfordul az Újszövetségben is:
„Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem ugyanazt teszik a vámszedők is? (Máté 5:46)
„És ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.” (Lukács 6:33)
„Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, ne pedig átkozzátok!” (Róma 12:14)
„Ne örülj, amikor ellenséged elesik, és ne vigadjon szíved, amikor megbotlik!” (Példabeszédek 24: 17)
Megkísértett-e már valaha a gondolat, hogy magadban örülj annak, ha egy általad kevéssé kedvelt személy megbukott, vagy valamilyen kalamajkába keveredett? Amikor a nehézségeiről hallottál, talán eszedbe jutott, hogy „Ezt aztán megérdemelte!” vagy „Na, most jól megkapta!”. De Isten szeretete nem így reagál. A vágyunk, hogy örüljünk az ellenségeink kárának egyszerűen nem tükrözi Isten természetét. A Korinthusiakhoz írt első levélben azt olvassuk, hogy a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. A nyugalom és az erő akkor árad majd szét a szívedben, ha elkezdesz áldásokért imádkozni az ellenségeid életében. Ahelyett, hogy örülnél a bukásaiknak, imádkozz azért, hogy sikeresek legyenek abban, amit csinálnak! Ez két dologról árulkodik: az egyik, hogy az Isten szerinti döntést hozod meg akkor is, ha ez teljesen ésszerűtlen; a másik pedig, hogy azt mondod: Uram, a Te kezedbe helyezem őket, és hiszem, hogy Te igazságos és hűséges vagy mindenkihez.” Az, hogy miként reagálunk más emberek nehézségeire és áldásaira rengeteget elmond a mi saját szellemi érettségünkről.
De joggal kérdezed, hogy hogyan lehet szeretni az ellenségeinket?
„Az egyetlen esélyünk arra, hogy szeressük ellenségeinket az, ha új teremtések vagyunk Krisztusban. Az egyetlen esélyünk arra, hogy Krisztusban új teremtéssé váljuk az, ha az Ő Fiának halála által megbékélünk Istennel.” – John Piper
Leegyszerűsítve: azért szeretünk másokat, mert Ő hamarabb szeretett minket. Azt a parancsot kaptuk, hogy szeressünk minden logika és ésszerűség ellenére, ez pedig azt jelenti, hogy nincs kifogás! Persze ezt sokkal könnyebb mondani, mint csinálni, de én hiszem, hogy az engedelmes szív, és a Szent Szellem megerősítése által ez egy magasabb rendű elhívás része lehet, amelyet lehetőségünk van megélni. Ha így szeretjük az embereket, akkor az néha meghaladja majd az értelmünket. Nem mindig arra vagyunk elhívva, hogy valamiért szeressünk, hanem néha azért, hogy valami ellenére. Végtére is erről szól mindannyiunk megváltásának története. Krisztus először szeretett minket még akkor is, amikor a szívünk ellene lázadt; amikor az ellenségei voltunk. Ő sosem fog minket olyasmire kérni, amit Ő maga nem tudott megcselekedni, és vajon tudnánk-e Jézusnál jobb példaképet találni? Az ő szerelme az, ami igazán bűnbánatra vezethet minket. A Róma 5:10 így szól: „Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által, mennyivel inkább megtartatunk az Ő élete által, miután megbékéltünk vele!”
Ő akkor is szeretett minket, amikor a legsötétebb időket éltük, és cserébe annyit kér, hogy mi is szeressünk.
Szeress nagyon. Szeress mélyen. Szeress jól… szóban és tettekkel egyaránt.
Örökké hálás szívvel az Ő felfoghatatlan kegyelméért,
Meshali
Meshali Mitchell egy jelenleg a texasi Dallasban élő fényképész, aki bármikor kapható egy kis világkörüli utazásra. Legjobban a Krisztusért égő szíve, és az emberek iránti szenvedélye az, ami jellemzi. Úgy hiszi, hogy az életet az olyan apró dolgok teszik csodálatossá, mint egy jó könyv, egy hinta, esetleg egy kis rágcsálnivaló. Meshali képeit, és a képek mögött rejlő szívet megtalálhatjátok az Instagramon (@meshali) és az oldalán (www.meshalimitchellphoto.com)
Fordította: Szabó Anna