2. hét / 5. nap – Bölcsesség a beszédben: Egy bölcs asszony az evangéliumról beszél

„Szája bölcsességre nyílik, és kedves tanítás van a nyelvén.” Példabeszédek 31:26

A beszéd egy csodálatos ajándék. Ez különböztet meg minket minden más földi teremtménytől. A beszéd segítségével tudunk egymással kommunikálni, imádkozni, dicsérni Istent, és, ahogy azt William Stevens mondta, a beszédkészség az, amely „minket angyali lényekhez köt”.

De, mint minden bűnnel szennyezett dolgot, ezt a jó és dicsőséges célokra szánt varázslatos ajándékot is rosszra használjuk. Úgy beszélünk, mint a bolondok, amikor dühösen visszavágunk, amikor pletykálunk a barátainkról, vagy amikor rágalmazzuk az ellenségeinket. Vesszük azt, ami a szeretet eszköze is lehetne, és arra használjuk, hogy undokak, kemények, ítélkezők, kritikusak, önzők és felfuvalkodottak legyünk.

A szavak élesek lehetnek; apró és mély sebeket is egyaránt vághatunk velük. Nyelvünket felelőtlenül használjuk, mintha egy késsel hadonásznánk, és nem vesszük észre, hogy közben mások gyenge szíve miattunk vérzik.

Ezért veszélyes gondolkodás nélkül beszélni, és ezért hívja fel a figyelmünket Jakab apostol arra, hogy legyünk késedelmesek a szólásra. (Jakab 1:19)

A Példabeszédek szerint az istenfélő asszony szája bölcsességre nyílik, és kedves tanítás van a nyelvén. Nem csak az a fontos, hogy mit mond, hanem az is, hogy hogyan mondja. A bölcs szavak nem merülnek ki az aranyos kis szállóigékben, amelyeket gyermekkorunkban tanultunk, például „Ha nem tudsz semmi kedveset mondani, akkor egyáltalán ne szólalj meg!” vagy „Ha az élet citromot ad, készíts belőle limonádét!” Bibliai értelemben a bölcs szavak akkor áradnak majd belőlünk, ha ismerjük Isten Igéjét.

Bibliánkból megtanulhatjuk, hogy miként kezeljük a konfliktusokat, hogyan szeressünk, hogyan kérjünk bocsánatot, hogyan birkózzunk meg a nehéz napokkal, hogyan ne panaszkodjunk. Minél jobban ismerjük és éljük meg ezeket az igazságokat a saját életünkben, annál jobban fogjuk tudni megosztani az efféle gyakorlatias bölcsességet másokkal.

Bölcsen szólni azt is jelenti, hogy Jézus Krisztus jóságáról és dicsőségéről teszünk bizonyságot. Ki tud minket megszabadítani a bűntudattól? Ki az, aki a megtört szívű és a megterhelt felé kegyelemmel fordul? Ki az, aki egyedül méltó a mi imádatunkra és tiszteletünkre? Ki a mi Megváltónk?

A bölcs asszony minden lélegzete az evangélium, azt hirdeti, és mindig készen áll majd rá, hogy beszéljen a benne élő reménységről (1 Péter 3:15). Az ilyen bölcs beszéd nem jön csak úgy magától, hanem lépésenként fejlődik ki és érik meg miközben egyre közelebbről ismerjük meg a mi Istenünket. Ahogy mi lassan elsajátítjuk, úgy osztjuk meg másokkal.

Azoknak, akik az Istent ismerik és szeretik igazi bölcsesség árad majd az ajkukról.

Jézusra tekintve,

Jen

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: http://lovegodgreatly.com/wise-woman-speaks-gospel/

 

Save

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .