2. hét / 3. nap -Bölcsesség a beszédben: Amikor a hazugságokban hiszel az igazság helyett

„Utálatos az Úr szemében a hazug ajak, de a hűségesekben gyönyörködik.” Példabeszédek 12:21

Egyik reggel, amikor éppen készülődtem, az egyik lányom könnyáztatta arccal rohant a fürdőszobába. Arcát a hasamba temette, és egyre csak sírt: – Anya, mondd meg neki, hogy hagyja abba! XY csúnyán beszél velem! Csúfolt, és ezzel megsértett. Nem vagyok …. Hazudik!

Azon, hogy a szeretet és kedvesség szavait szólják, tudatosan dolgozom a három lányommal. Egy olyan világban élünk, amely azt sugallja a nőknek, hogy „mondd ki, amit gondolsz”, hogy hallasd a hangodat – még akkor is, ha az telve van haraggal és gyűlölettel – csak mondd el az „igazadat”, hogy hallja meg mindenki. Én pedig elkeseredetten próbálom másra tanítani a lányaimat.

Igen, Isten mindannyiunkat megáldott egy hanggal, és fontos, hogy szabadnak érezzük magunkat arra, hogy megosszuk másokkal azt, amit Isten a szívünkre helyezett. De keresztény nőkként azért is felelősséggel tartozunk, hogy hogyan használjuk a hangunkat és a szabadságunkat. Ezt mindig istenfélő módon kell tennünk.

Minden nap emlékeztetem a lányaimat arra, hogy a döntés a mi kezünkben van: vagy felépítünk másokat a szavaink által, vagy pedig leromboljuk őket. Azt akarom, hogy a lányaim megismerjék a szavaikban rejlő hatalmat, és azt, hogy a bátorítás és szeretetteli megszólítás által életet, a kritizálásuk és ítélkezésük által pedig halált hozhatnak mások életébe. Akarom, hogy a lányaim megtanulják milyen fontos másokat felépíteni a szavaik által.

De szeretném, ha azzal is tisztában lennének, hogy csak azért, mert valaki mond rólad valamit, attól az még nem lesz igaz. Mivel egy hazugságokkal teli világban élünk, ezért elengedhetetlen megtanítani a gyermekeinket, és magunkat arra, hogy az Igazság Hangjára figyeljünk a világ hazugságai helyett.

Ádám és Éva esetében ugyanezt a harcot látjuk kibontakozni. Hozzánk hasonlóan ők is választhattak: hisznek abban, hogy Isten jó, és a legjobbat akarja nekik, vagy elhiszik a hazugságot, hogy Isten valami jótól fosztja meg őket. A Sátán kiforgatta az igazságot, és hazudott Évának, elhitetve vele, hogy Isten egy jó dolgot zár el előle. Amikor döntenie kellett, hogy Istennek engedelmeskedik, vagy a Megtévesztő hazugságaira hallgat, Éva a bölcsesség utáni vágyának kielégítését választotta az Isten iránti hit és engedelmes élet helyett.

„Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett.” 1 Mózes 3:6

Éva lányaiként ugyanígy döntünk.

Arra hallgatunk, amit a világ mond ahelyett, hogy Isten Igéjéhez fordulnánk, és az Ő szavait olvasnánk. Megengedjük a világnak, hogy beférkőzzön a gondolatainkba és a szívünkbe, és meghatározza mennyit érünk.

Amikor Éva úgy érezte, hogy valami hiányzott belőle, akkor megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse: nem csupán a szeme és a kezei, hanem azon vágya által is, hogy fejlessze önmagát. Úgy érezte, hogy bölcsebbnek kellene lennie.

És hányszor jártam én már Éva cipőjében?! Hányszor éreztem azt, hogy nem vagyok elég? Hányszor szerettem volna bölcsebb lenni, de az Igazság helyett a világ hazugságaihoz fordultam. Számomra ez egy mindennapos küzdelem.

Minden hazugság mélyén ott fekszik a kétség, hogy Isten nem tudja, mi nekünk a legjobb. Úgy gondoljuk, hogy mi bölcsebbek vagyunk nála.

„A kígyó pedig azt mondta az asszonynak: Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” 1 Mózes 3:4-5

És ez a hazugság halált hozott. Nem csupán Ádámnak és Évának, de mindenkinek.

De Isten úgy szeretett minket, hogy lejött közénk, és megmentett minket mindazoktól a hazugságoktól, melyeket elhittünk, melyeket magunknak és másoknak mondtunk. Az életét adta mindannyiunkért, összetörve azt az alapvető hazugságot, hogy Isten nem szeret bennünket.

Ádámhoz és Évához hasonlóan nekünk is van választásunk. Kinek hiszünk: Isten igazságának, vagy a Sátán hazugságainak?

Amikor úgy döntünk, hogy Isten bölcsességében járunk, akkor amellett voksolunk, hogy Isten igazsága szerint éljük az életünket.

Barátaim, legyünk olyan nők, akik Isten igazságában lelik örömüket, és nem hisznek többé a világ hazugságainak! Legyünk olyan nők, akik ismerik Isten igazságát, és nem hallgatnak többé az ellenség megtévesztésére! Isten szeret minket, értünk van, és Tőle származik az a bölcsesség, amelyet annyira áhítunk. Legyünk olyan nők, akik elhatározzák, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitük alapján élik az életüket.

Gyönyörűek vagyunk, mert Ő teremtett minket.

Szeretettek vagyunk, mert Ő szeret minket.

Tökéletesek vagyunk, mert Ő pótolja a hiányosságainkat.

A világ hazugságai bebörtönöznek minket, de szerencsére a döntés a mi kezünkben van: nem kötelező hallgatnunk rájuk! Határozhatunk úgy is, hogy az Igazság Hangjára figyelünk.

Ássuk bele magunkat Isten igazságába, mert az igazság szabaddá tesz…

 

Beszéljük meg!: Milyen hazugságokat hiszel el most az életedben?

 

Szeressétek nagyon Istent!

 

Angela

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: http://lovegodgreatly.com/believe-lies-instead-truth/

 

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .