Amikor a félelem átveszi az uralmat


„Hallotta ezt Dávid is…” (1 Sámuel 21:12)

Milyen csodálatos és kegyes a mi Istenünk, mivel lehetővé teszi, hogy az egész Biblián keresztül az Ő hűségéről olvassunk bizonyságtételeket. Ahogyan Dávid történetét olvassuk, láthatjuk, hogy mennyire különbözik az Istenért való élet az önmagunkért való élettől… nem is beszélve az ezekből következő körülményekről.

Dávid életének első részében a dolgok elég jól alakultak. Igaz, hogy nem ő volt apja kedvenc fia, és néhány testvére nem bánt vele túl kedvesen, de Dávid tudta, hogy Isten őt választotta, és vele maradt, így a magabiztossága egyedül Istentől fakadt. Úgy tűnt, akármibe is fog, abban óriási sikerrel jár – olyannyira, hogy ez iriggyé tette Saul királyt. A király irigysége odáig fajult, hogy meg akarta ölni Dávidot.

És ez volt az a pillanat, amikor Dávid engedte, hogy a félelem határozza meg mit cselekszik ahelyett, hogy Istenben bízott volna.

Ezen a héten Dávid esendőségét, halandóságát, és a félelme következményeit vesszük górcső alá. Én nem hibáztatom Dávidot azért, mert beengedte a félelmet a szívébe. Én ennél sokkal kevesebbért is beengedtem már. De egyvalami biztos: a félelem nem Istentől van (2 Timóteus 1:7). Így amikor a félelem megtelepedett Dávid szívében, ő levette tekintetét a Királyok Királyáról; arról, aki lehetővé tette a számára, hogy legyőzze az oroszlánt, a medvét, és az óriást is. Ő mégis a futás mellett döntött.

Dávid szó szerint az életéért futott.

Habár Isten a múltban már hatalmasan működött általa, látjuk Dávid halandóságát, ahogy már nem Istenre néz, hanem saját kezébe veszi a dolgokat.

Sajnos azt látjuk, hogy Dávid mindenkihez fut, csak Istenhez nem.

És ahogy Dávid, én is számtalanszor tettem ezt életem során.

Dávid először is elveszíti a munkáját. Megbecsült katona volt Saul hadseregében; ez a pozíció azonban azonnal ugrott, mikor Saul király megpróbálta megölni (1 Sámuel 19:10).

Aztán Dávid a feleségéhez rohan. Kinek ne jutna eszébe megnyugvást keresni a házastársánál? De Dávidnak megint csak menekülnie kell, mivel Mikál szerint nem biztonságos, ha vele marad az otthonukban (1 Sámuel 19:11-12).

Dávid elveszítette a munkáját, az otthon melegét és az egyik szerettét; mindezt azért, mert egy őrült király féltékeny volt arra, ahogyan Isten őt megáldotta.

Dávid ezután ahhoz Sámuelhez rohan (1 Sámuel 19:18), aki őt annak idején királlyá kente, és megjósolta eljövendő uralkodását. Addigra ez az áldás átokká kezdett válni – egy olyan átokká, mely rengeteg szívfájdalmat és szenvedést okozott Dávidnak.

Dávid végül a legjobb barátjához, Jonatánhoz fordul, azonban kiderül, hogy egyelőre ezt a barátságot is maga mögött kell hagynia (1 Sámuel 20:42).

A címek és kapcsolatok, melyekhez Dávid megnyugtatásért fordult egyenként válnak semmivé.

Így érkezünk meg mai igeversünkhöz. Dávid elkeseredett. Úgy érzi, senkije sem maradt, akihez fordulhatna, ezért ellenségei földjére lép, hogy ott találjon menedéket. Őrültségnek hangzik, nem? Régebben tízezrével irtotta őket, és végzett szeretett óriásukkal, Góliáttal is, most pedig náluk keres menedéket Saul király elől.

Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hányan tettük már ugyanezt?

A gyengeség pillanataiban olyan múltbéli, romboló hatású kapcsolatokhoz és függőségekhez rohanunk vissza, melyekkel egyszer már volt erőnk szakítani.

Itt áll előttünk Dávid, a szeretett hős, és úgy viselkedik, mint egy bolond: az életét félti, és arcán csorog le a nyál.

Félelem.

Ez volt az, ami Dávidot kapcsolatról kapcsolatra, és menedéktől menedékig űzte ahelyett, hogy megállt, és Isten felé fordult volna. Dávid engedte, hogy a félelem üldözze és kimerítse, míg végül minden méltóságát elveszítette pont azok előtt az emberek előtt, akik szeme láttára fiatalemberként Isten erejéről tett tanúbizonyságot az óriás megölésével (1 Sámuel 17:46-47).

Biztos vagyok benne, hogy Isten, az Ő teljes szeretetével, megengedte Dávidnak, hogy ezek a fájdalmas életszakaszon keresztülmenjen, így az megtanulhatta, hogyan kell a szükségben és a veszélyben tökéletesen az Atyához fordulni.

Ez egy nehéz lecke. Sokkal egyszerűbb barátságokban, címekben, státuszokban, vagy éppen bankszámlákban bízni a biztonságunk érdekében, ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk. De egyedül Istenben találhatjuk meg a biztonságot, amit mind a szívünk, mind pedig az értelmünk keres.

Kedves barátom, légy bátor! Isten csodálatos dolgokat tud véghezvinni az életünkben, mikor saját óriásainkat legyőzve megmutatjuk a világnak az Ő dicsőségét. Ha már levetted a tekinteted a Megmentőről, és embertől emberig, egyik dologtól a másikig rohansz, hogy megtaláld azt a szeretetet vagy biztonságot, amit keresel, ne csüggedj! Ember vagy, és ha egy olyan valaki, akit az Biblia „Isten szíve szerint való embernek” nevez, beleeshet a félelem csapdájába, akkor jó társaságban vagy. Mint mindannyian.

De nem szabad ottmaradnunk!

Valld meg a bűnödet, hogy Isten helyett másokhoz fordultál! Kötelezed el magadat arra, hogy Istenre és az Ő Igéjére támaszkodsz, hogy erőt nyerj, és megpihenj.

Ne hagyd, hogy bármi vagy bárki Isten helyére lépjen az életedben! És olvasd el ezt az igazságot újra és újra, egészen addig, amíg bele nem ivódik a tudatodba, és bele nem vésődik a szívedbe: Ézsaiás 41:10: „Ne félj, mert veled vagyok!”

„Az ember mankói megbénítják a hitben járást.” – Chuck Swindoll

Tanuljunk Dávidtól, és helyezzük teljes bizalmunkat Istenbe!

Beszéljük meg: Mitől félsz, és mit teszel, hogy legyőzd a félelmet?

Szeressétek nagyon Istent!


3. Heti Kihívás: Ezen a héten, amikor a félelem átveszi az uralmat a szívedben, ismételd el az Ézsaiás 41:10-et, és hagyd, hogy Isten Szava átitassa a szívedet és az elmédet! 


Fordította: Szabó Anna


3. Heti Megtanulandó Ige:





Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .