Imádságra odaszánva

Love God Greatly

“Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében, és együtt imádkoztak.” – Apostolok cselekedetei 2:42 (EFO)

Nem gyakran utazom el a családom nélkül, de ha mégis, akkor nagyon szeretek haza telefonálni.

Sokszor azért van ez, mert valahol beszélnem kell, és ha ez az eset áll fent, általában elég ideges szoktam lenni, ezért szeretném hallani a szeretteim ismerős hangját.

A beszélgetésünk nem különösképpen egyedi… igazából elég szokványosak is. Sokszor elmondják a napi tevékenységeiket, hogy egy barátjuk átment hozzájuk játszani, egy mindenre kiterjedő leírást adnak egy fájdalmas sebről,  és beszámolnak arról, hogy ki mit tett a másikkal. De mindezek ellenére, aki a vonal másik oldalán van, az könnyíti meg a fájdalmat, ami távol az otthontól rátör az emberre. Hallhatom a hangjukat, és ők az enyémet. A szívek találkozása az, ami számít. 

Valahogy így van ez Istennel is.

Mindannyian vándorok vagyunk, messzi földön élünk. A szívünk fájdalma, a bánkódás, és csalódások tanúskodnak arról, hogy ez a föld nem a mi otthonunk. Mindig jó “felhívni” otthon azt a Valakit, aki igazán megért és szeret minket.

Van valami a hazatelefonálásban, ami jót tesz a szívünknek.

Ne élj tévedésben. Az imádságainknak nem kell tetszetősnek lennie, és nem csak akkor kell elhangoznia, amikor nagy horderejű döntéseket kell meghoznunk. A legnagyobb igazság az imádsággal kapcsolatban, hogy az imádságainknak nem kell nagy hatást keltenie, tagoltnak vagy kifinomultnak lennie. Teljesen rendben van, ha esetlenek, egyszerűek, vagy rövidek az imáink.

A nagyszerű hír az, hogy az ima ereje nem azon múlik, aki elmondja azt, hanem azon Aki hallja. 

Szabadulj meg attól a tehertől, hogy az imáidat és saját magadat meg kell tisztítanod, mielőtt “hazatelefonálnál”. Isten mindig szereti hallani a hangodat.

A Filippi 4:6-ban felszólítást kapunk arra, hogy ne aggódjunk semmi felől, hanem IMÁDKOZZUNK MINDENÉRT! Mindenért… ez azt jelenti, hogy az összes fontos döntésedért, és a kevésbé fontosakért is. Mindegyik fontos Istennek.

Pál emlékeztet minket Kolossé 4:2-ben, hogy odaszántnak kell lennünk az imádságban…

Az Apostolok Cselekedetei 2:42-ben azt láthatjuk, hogy pontosan ez az, amit a korai gyülekezet tett. Olyan emberek voltak, akik ODASZÁNTÁK magukat!

“Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében, és együtt imádkoztak.” – Apostolok cselekedetei 2:42 (EFO)

Olyan nők és férfiak voltak, akik odaszánták magukat arra, hogy többet megtudjanak Istenről – olyanok, akik egymás felé is elkötelezettek voltak, akik egymásra szánták az idejüket, olyan emberek, akik együtt IMÁDKOZTAK!

És mi volt ennek az eredménye?

Isten hatalmasan működött rajtuk keresztül, és naponként növekedett a számuk!!!

Olyankor, amikor folyamatosan azt halljuk, hogy mennyire hanyatlóban van a gyülekezetbejárás, talán vissza kellene mennünk a hitünk alapjaihoz:

Időt tölteni az Igével.

Közösségben élni.

Meghívni a barátainkat vacsorára, az otthonunkba.

Együtt imádkozni.

Megélni a hitünket az életünk mindennapjaiban, és engedni, hogy Isten hatalmasan végezze a dolgát rajtunk keresztül.  

Az én Biblia kommentárom ezt mondja: “Az egészséges keresztény közösség vonzza az embereket Krisztushoz. Ezek a korai keresztények buzgók voltak a dicsőítésben és a testvéri szeretetben, ami fertőző volt a körülöttük élőkre nézve.”

_________________________

Miközben nekikezdünk most ennek a 8 hetes utazásnak, többet és többet tanulva az imádságról, és növekedve az imaéletünkben, ne téveszd szem elől, hogy.. egy szellemi háborúba lépsz be. 

Ne félelemmel lépj be ebbe, hanem bizodalommal, hogy a mi Megváltónk, Jézus Krisztus, már megnyerte ezt a harcot. Ennek ellenére nekünk, – mint a korai keresztényeknek is előttünk – odaszántnak kell lennünk az imádságban.

Ne légy meglepődve azokon a különböző módszereken, ahogy a Sátán meg akar majd állítani abban, hogy folytasd ezt a tanulmányt. A legutolsó dolog amit szeretne, hogy fejleszd a szellemi imádság izmaidat.

Tanúsíthatom személyesen, hogy az erre a tanulmányra való felkészülés, számomra az egyik legnehezebb volt az eddigiek közül. Karácsonykor, amikor volt egy kis “szünetünk”, napokon, estéken keresztül korán reggelig dolgoztam a színfalak mögött. Harcoltam depressziós érzésekkel, a méltánytalanságom érzésével, és előjöttek régi sebeim. Majdnem olyan volt, mintha a saját ima tanulmányomra való felkészítésemben vettem volna részt, ahogy közeledtünk a tanulmány kezdetéhez. Sok este volt, amikor álomba sírtam magam. Küszködtem betegséggel, a gyerekeim betegségével, azután az a nagy erejű tornádó lecsapott Rowlett-re, Texas államban.. a közvetlen mellettünk lévő városra. A saját férjem – akár csak az öcsém – részt vettek ennek a borzasztó esemény áldozatainak megsegítésében. A karácsonyi szünetem sok minden volt, csak nem átlagos…vagy pihentető.

Mindezt azért osztottam meg veled, hogy elmondhassam, ne csüggedj, drága barátom! Bár ezek a harcok, amiket meg kell harcolnunk, nem könnyűek, ígéretünk van arra Isten Szaván keresztül, hogy nem kell egyedül megküzdenünk velük.

Isten velünk van.

Azért imádkozom magunkért ennek a tanulmánynak a során, hogy Isten Szavának a tanulmányozásával, a következő 8 hétben, erős imaharcosokká váljunk, hogy az életünk és családunk élete örökre megváltozzon!

A korai keresztényekhez hasonlóan, szánjuk oda magunkat az imádságra.

Imádkozunk a házasságunkért, a gyerekeinkért és magunkért.. mert ha mi nem tesszük, ki fogja?

Javasolhatok valamit? Imádkozz konkrét imákat.

Ne imádkozz általános imákat, amelyeken keresztül nehéz meglátni Isten munkáját az életedben. Imádkozz olyan imákat, amelyek által LÁTOD Istent megmozdulni.

És miközben imádkozol Isten erejéért, hogy az életed különböző területein működésbe lépjen, emlékezz az Ő Szavának IGAZSÁGÁRA:

NAGYOBB AZ, aki bennem van, mint aki a világban van!!!

Drága hölgyek, szánjuk oda magunkat együtt az imádságra és harcoljunk a térdeinken. Bárcsak Isten hatalmasan cselekedne általunk, és bár ne lenne többet ez a világ ugyanaz, mint volt!

Az Ő dicsőségéért!!!

Szeresük nagyon Istent!

angela

1. Heti kihívás:

Keress egy helyet az otthonodban, ahol minden nap találkozni fogsz Istennel, ahol elmélyedhetsz Isten Szavának tanulmányozásában, és imádságban. Tedd oda a Bibliád, a naplód, és bármi mást, amire szükséged lehet még… tollak, kiemelők, stb. Legyünk odaszántak a harcban való elköteleződésre!

Tudjátok mit? Készítsetek egy fotót a választott helyről, és osszátok meg velünk a csoportban… Alig várjuk, hogy láthassuk!!!

LoveGodGreatly_Translation2
Forrás: http://www.lovegodgreatly.com/devoted-to-prayer/
Fordította: Gyaraki Annabell
Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .