Arra lettünk teremtve, hogy együtt fussunk

LoveGodGreatly-race

Ha két ember együttműködik, az eredményesebb és hatékonyabb, mintha valaki egyedül dolgozik. Ha kettejük közül az egyik elesik, a másik a segítségére siet. De jaj annak, aki egyedül van, mikor elesik! Nincs senki, aki fölsegítse.” (Prédikátor 4:9-10, EFO)

Az elmúlt év decemberében futottam le a harmadik fél maratonomat. Hadd legyek nagyon őszinte veletek.. Én nem olyan futó vagyok, aki ÉLVEZI a futást. Nehéz néha és nagyon fájdalmas tud lenni. Néhány barátom, akik velem edzenek, gyorsabban futnak, mint én, így néha elbátortalanodok.

Elfáradok.

Tűnődöm, hogy megéri-e az áldozatot.

De a futás hatása az, ami bátorít arra, hogy menjek ki újra és újra.

Ez a verseny mégis más volt…
Néhány nappal előtte elkaptam egy gyomor betegséget… És nem akármilyen gyomor betegséget. Ó, nem, a legrosszabbat, amim valaha volt. Megkíméllek titeket a részletektől, mondjuk úgy, hogy NAGYON beteg voltam.
De nem akartam engedni, hogy ez megállítson. Ó, nem… Fizettem azért, hogy futhassak ezen a versenyen. Eldöntöttem, hogy lefutom, és így is akartam tenni. Így annak ellenére, hogy a testem nem volt még 100% – ban a régi, elmentem a versenyre…

A 8. mérföldnél, a 13,5-ből a testem elkezdett lázadni.

De nem voltam egyedül a versenyben. A barátaim, akikkel edzettem, ott futottak mellettem. Egy csapatként edzettünk, így egy csapatként versenyeztünk is.

A mi kis saját versenyző közösségünk:
Processed with VSCOcam with f2 preset


Verseny közben meg akartam állni. Ki akartam szállni. De nem engedtek.
Ott maradtak velem a fájdalomban is; akkor is, amikor olyan fáradtak voltak a lábaim, hogy nem hitték el, hogy még egy lépést meg tudnak tenni.

Mondtam nekik, hogy előzzenek meg nyugodtan.

Nem akartam őket lelassítani, visszatartani.

Mindenféle mentségeket találtam ki.
De nem számított mit mondtam, vagy mennyire könyörögtem nekik – mennyire akartam egyedül futni a versenyt – nem hagytak magamra.

És a 10. mérföldnél feltűnt ő.
A férjem, aki már lefutotta a versenyt az ő tempójában… visszajött értem, hogy segítsen befejezni a versenyt. Komolyan, nem csak kitalálom ezt az egészet!

Így a barátaim átadtak a férjemnek… mindig körülvett valaki, aki szeretett és törődött velem végig az úton.

Az én közösségem.
Az utolsó 3,5 mérföldet együtt futottuk le, és nem volt egyszerű. Azon tűnődtem az utolsó néhány mérföldnél, hogy miért csinálom ezt magammal…

De útközben, az én nagyszerű férjem történeteket mesélt nekem, hogy segítsen elvenni a figyelmemet a fájdalomról, amit éreztem, és hogy kizökkentsen az iránti vágyamból, hogy abbahagyjam az egészet.

Szükségem volt a barátaimra és a férjemre hogy segítsenek nekem lefutni a versenyt. Nem a legjobb versenyem volt. Az út nehéz volt, de segítettek elviselni. Lépésről lépésre… segítettek befejezni a versenyt.

Hát nem erre lettünk mind elhívva, hogy ezt tegyük azokkal, akik az életünk részei?

Nem arra lettünk teremtve, hogy egyedül éljük az életünk.

Lehet, hogy te nem vagy futó, de mindannyian részt veszünk egy versenyben…

„A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát! Közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amely várt rá, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán. Gondoljatok Jézusra, aki türelmesen elviselte, amikor a bűnösök gonoszul bántak és makacsul ellenkeztek vele! Ha erre gondoltok, nem fogtok belefáradni a küzdelembe, sem a kedveteket nem vesztitek el.”  – Zsidók 12:1-3.

És az életünk folyamán MINDEGYIKÜNKNEK szüksége van másokra, hogy segítsenek a célvonalra összpontosítani… Jézusra szegezve a tekintetünket. Szükségünk van bátorítókra, akik átsegítenek minket a nehéz időkön. Szükségünk van barátokra, akik hajlandóak folytatni a versenyt velünk, akkor is, ha azt mondjuk nekik, hogy menjenek tovább nélkülünk. Őszintének kell lennünk az életben és engednünk kell, hogy a barátaink és családunk tudják, amikor fájdalmunk van, és szeretnénk kiszállni. Szükségünk van barátokra, akik hajlandóak velünk menni az úton, akkor is, ha az nem egy fáklyás menet.
Amikor megkapjuk a tesztek eredményeit és kiderül, hogy rákunk van…

Amikor válókeresetet ad be a társunk és ki akar lépni a kapcsolatból…

Amikor a gyerekeink lázadnak és szükségünk van egy reménysugárra…

Szükségünk van egymásra!

Szükségünk van az Istennel és másokkal való közösségre.
Erre lettünk teremtve.

És bár egyikünk sem tökéletes… a kettőnek jobban megy, mint az egynek.

LoveGodGreatly-Race
Ó, barátaim, mennyire szükségünk van arra, hogy eszerint az igazság szerint éljük az életünket. Ne engedjük, hogy még egy nap anélkül teljen el, hogy együttérzően ne  fordulnánk a barátaink, családunk, munkatársak, vagy szomszédok felé… nők és férfiak felé, akiket Isten szándékosan helyezett a mindennapi életünkbe.
Beszélgessünk
  • Melyek azok a módok, ahogyan segíthetünk népszerűsíteni a közösségi életmódot a mindennapi életünkben, ezen keresztül Istennek szerezve dicsőséget? 
  • Mi tart vissza attól, hogy másokat megpróbálj elérni, és aktívabban vegyél részt a közösségedben, ahova Isten helyezett? 
  • Ti, akik több közösségi életre vágytok… mit tehetnek más nők, hogy bevonjanak titeket is? Alig várom a válaszaitokat!

Szeressünk Nagyon Istent!
Angela- Love God Greatly
Fordította: Gyaraki Annabell

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .