“Négy éve találkoztam a Szeresd Nagyon Istent közösséggel, egy barátnőm hívott meg az első tanulmányozásra, egy zárt facebook csoportba.
Azóta Istent sokkal mélyebben megismertem, minden tanulmány óriási áldás számomra.
Egy olyan közösséget kaptam, ahol mindig lehet egymásra számítani, bár fizikálisan távol vagyunk egymástól, hisz több országból vagyunk magyar ajkúak. Viszont ez talán méginkább erősíti a kapcsolatokat, hisz mindannyiunk vágya egy, hogy jobban megértsük, megismerjük és közelebb kerüljünk Istenhez az igén keresztül a tanulmányok által. Ebben óriási segítség számomra mások megértése és hozzászólása, hisz mindannyian részeket értünk meg, és egymással megosztva kapjuk a nagyobb képet, mint a puzzle kirakóban.
Hálás vagyok értetek Lányok és a közös tanulmányokért is!”